Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A finn energiatermelő és szolgáltató cég, a Teollisuuden Voima (TVO) nem tatozik a legnépszerűbbek közé Finnországban, de ettől még érdekesnek tűnik a felmérésük, mely szerint három éve nő Finnországban a nukleáris energia támogatottsága. A mintát és a módszertant ugyan nem ismertette a cég, de a friss felmérés szerint olyan magas szintű volt 2018-ban a támogatottság, amire legutóbb a 2000-es években volt példa. Ennek oka a cég közleménye szerint az, hogy az emberek éghajlatváltozással kapcsolatos aggodalma egyre nő, és az azzal való küzdelem egyik megoldókulcsának látják sokan a nukleáris energiát.

A válaszadók 42 százaléka egyenesen növelné a finn nukleáris energiahasználati szintet, miközben 2017-ben ez az arány 37, egy évvel korábban pedig csak 30 százalék volt. (A legmagasabb támogatottsági szintet 2009-ben mérték, akkor a válaszadók 44 százaléka szerint kellett volna növelni a finn atomenergia felhasználást.)

A TVO azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a finn Zöld Párt szavazói közül is kevesebben ellenzik az atomenergiát, mint elfogadják: 22 százalékuk több nukleáris potenciálra szavazna, 24 százalékuk megfelelőnek tartja a jelenlegi szintet - míg "csak" 45 százalékuk szeretné továbbra is csökkenteni a finn atomarzenált.

Az energiacég és az atomerőművi beruházások kapcsolata jó ideje erősen felhős: az Olkiluoto-3 építése több mint 10 éve csúszik, az atomerőműépítési problémák egyik állatorvosi lova.  (A másik az észak-franciaországi Flamanville-ben épül) - illetve: épülget.)

Az Olkiluoto-3 a "hogyan ne beruházzunk atomerőmű-építésbe" mintapéldánya, legutóbb tavaly decemberben került sor a sokadik  kínos bejelentésre. E szerint az immár orosz részvétellel (Roszatom) épülő nukleáris erőmű beruházója, a Fennovoima konzorcium azt közölte, hogy négy évvel elhalasztja a létesítmény átadását.