Fizetésemelésre és több béren kívüli juttatásra számíthatnak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál dolgozók a cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait és terveit vizsgáló K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményei szerint.

A szektor átlagosan 7 százalékos fizetésemelésre készül, ami megegyezik a tavaly év eleji, azaz a járvány előtti tervekkel, de egyelőre elmarad a 3-4 évvel ezelőtti 8-10 százalékos fizetésemelési szándéktól. Jelenleg 10-ből 7 vállalkozás gondolja úgy, hogy a kkv-k körében növekedni fognak a keresetek, és senki nem számít csökkenésre.

A béren kívüli juttatásokat tekintve még pozitívabbak a kkv-nál dolgozók kilátásai. A vállalkozások 58 százaléka tervezi a fizetésen túl is támogatni munkavállalóit valamilyen formában. Ez jelentősen meghaladja az elmúlt több mint két évben jellemző 40 százalék körüli értéket, és utoljára 2018-ban volt ezen a szinten.

Az elmúlt negyedévhez képest a legnagyobb ugrás a SZÉP kártyánál figyelhető meg, 24-ről 36 százalékra ugrott az ilyen juttatással tervező vállalkozások aránya. Emellett az egészségpénztári- és a nyugdíjpénztári kedvezményeknél is komolyabb emelkedés látható: 4-ről 10 százalékra nőtt az ebben gondolkodó cégek aránya.

Kép: Napi.hu

Az alkalmazotti létszámot tekintve nem látható különösebb elmozdulás. Az elmúlt negyedévben a kkv-k 31 százaléka jelezte a foglalkoztatás tervezett bővítését, és jelenleg is 29 százalékuk gondolkodik új alkalmazott felvételében.

Kép: Napi.hu