Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. ismét közbeszerzést hirdetett az állampapírok népszerűsítése érdekében médiatervezésre és médiavásárlásra, valamint nyomdai kivitelezési munkák és piackutatás lebonyolítására. A nyertes ügynökséggel 2013 augusztus közepétől 2014 december végéig hatályos szerződést kötnek, ennek becsült értéke áfa nélkül 1,5 milliárd forint - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (Tenders Electronic Daily).

Az állampapírok kibocsátását szervező ÁKK 2011 júliusában két évre nettó 2,25 milliárd forint keretösszegű kommunikációs megállapodást kötött a Vivaki Hungary Kft.-vel, majd 2012 novemberében a keretet megemelték nettó 2,356 milliárdra. A szerződés a keret a kimerülésig, de legkésőbb 2013. július 27-ig hatályos. A módosítást a termékpaletta szélesítésével, új típusú államkötvény bevezetésével indokolta az ÁKK, ennek "sikeres bevezetése csak intenzív reklámkampány segítségével valósítható meg". A Vivaki feladata az állampapírok kibocsátását és értékesítését támogató kommunikációs tevékenység ellátása (médiatervezés és médiavásárlás, szórólapok, plakátok és kiadványok nyomtatása, piackutatás és pr-kommunikáció). A céget szintén közbeszerzésen választották ki, öt ajánlattevő közül, de a versenytársak nevét nem hozta nyilvánosságra az ÁKK. A Publicis cégcsoportba tartozó Vivaki az egyik legnagyobb médiavásárlója (médiafelület vásárlója) az állami vállalatoknak.

A most kiírt közbeszerzésen a pályázóktól elvárják, hogy rendelkezzenek 2011-ben és 2012-ben is legalább egymilliárd forintos nettó árbevétellel, a szerződés szerinti munkából pedig ugyanezen időszakban 850 milliós forgalommal. A szakmai referenciák között fel kell mutatni az elmúlt három évből legalább két országos, egyenként legalább nettó 120 milliós kampányt, amelyből az online munka összege kampányonként elérte a 20 milliót. A nyílt közbeszerzési eljáráson július 5-ig lehet ajánlatot tenni. Az ajánlatok közül az összességében legelőnyösebbet fogják kiválasztani. A szerződéskötést augusztus 6-ára tervezik.

Bírálati szempontok*
A mintafeladat kidolgozottsága (%)400
Televíziós kedvezmények (%)150
Közterületi kedvezmények (%)75
Nyomtatott sajtós kedvezmények (%)75
Rádiós kedvezmények (%)50
Internetes kedvezmények (%)50
Médiavásárlási munkák jutaléka (%)50
Nyomdai tevékenység díja (Ft)80
Szállítási költségek (Ft)10
Operátori óradíj (Ft)10
Piackutatás díja (Ft)25
Médiafigyelés díja (Ft)25
*súlyszám, részszempontonként adható ponszám: 1-10. Forrás: TED