A piacralépés úgy történik, hogy a város egyik kedvelt taxitársasága, a három évtizede taxi 10000 néven elindult, később EuroTaxi, illetve Euro7Taxi, legutóbb pedig Euro 900 Taxi Pécs néven működő cég –, márkahasználati szerződés alapján – a Főtaxi brand alatt folytatja tevékenységét, autói pedig főtaxis szabadjelzőkkel és matricákkal futnak majd.

A korábban is a városban dolgozó taxisofőrökre támaszkodó Főtaxi – sok más utazó mellett – nem titkoltan az egyetemre visszatérő diákok számára is utazási lehetőséget kíván majd nyújtani. 

A szolgáltatási terület fókuszába nemcsak Pécs, hanem a környező települések is beletartoznak majd.

Pécsett is lesz app

A telefonos rendelés mellett Pécsett is használható lesz a Főtaxi mobiltelefonos alkalmazása, amit azért is érdemes letölteni, mert az applikációban a rendelés leadása után követhető, hogy épp merre jár az autó, az érkező sofőrrel pedig közvetlenül is felvehető lesz a kapcsolat.

Budapest után Pécs lesz a második legnagyobb város, ahol a Főtaxival találkozni lehet, a társaság ezt követően más hazai nagyvárosokban is terjeszkedni kíván a jövőben.

A Főtaxi vezérével készült korábbi interjúnkat itt olvashatja.