Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az agrármérnök és közgazdász végzettségű Szabó Roland 2019. októbertől operatív igazgatói pozícióban, majd 2020. februártól főigazgató-helyettesként dolgozott az intézményben.

A járvány első hullámának idején sikeresen működtette az állatkertet a hatvanhat napos kényszerű zárva tartás közepette - írja a Fővárosi Önkormányzat.

A Fővárosi Állatkert mai életszakaszában feladatának tekinti, hogy biztosítsa az intézmény meglévő szakmai értékeinek folyamatos fejlődési lehetőségét. Az új főigazgató feladata lesz a Biodóm befejezése is.

A főigazgatói feladatok ellátásának folytonossága mellett a kinevezés 2021. január 1-től lép hatályba.

Az új igazgató feladata lesz az is, hogy megvizsgálja az Állatkert gazdasági társaságként való működtetésének lehetőségét. Erről szeptember végén döntött a Fővárosi Közgyűlés. A javaslatot az új vezetőnek június 30-ig is kell letenni a főváros asztalára.

Szabó Roland elődje Persányi Miklós - kis kihagyással - több mint két évtizeden át vezette az intézményt és idén februárban mondott le. Persányi egészségügyi okokra hivatkozott, de a hvg.hu szerint a Biodóm körüli költségvetési vita állhat a háttérben. A Pannon Park körüli vita akkor mérgesedett el, amikor egy bejáráson Persányi bejelentette, hogy a nagyszabású beruházásra nem elég a kormány által biztosított 43,7 milliárd forint. Akkor úgy becsülete: további 20 milliárd forintra van szükség.