Ma jelentik be az Újpest FC eladását, egy magyar és egy kínai hátterű cég közösen veszi meg a patinás klubot a belga tulajdonos Roderick Duchatelettől - írja pénteki cikkében a Magyar Nemzet. Frissítés: Megtörtént a klub tulajdonosváltásának első lépése, Roderick Duchatelet és az új tulajdonos képviseletében Kovács Zoltán pénteken aláírta az eladásra vonatkozó szerződést - írta szombaton az MTI az Újpest FC honlapján közzétett közleményre hivatkozva.

Az egyik vevő a kínai sportbefektető Fosun Sports luxemburgi leányvállalata által tavaly szeptemberben 4,45 milliárd forint törzstőkével alapított FSG (Hungary) Holdings Kft. lesz, míg a másik a két magyar magánszemély által tavaly júniusban, 5 millió forint alaptőkével bejegyzett SGF Silu Global Fund Holding Zrt.

Az eddig ismeretlen két vállalkozó, a pápai Cseke István és a zalakarosi Németh János által alapított SGF Silu Zrt.-ről akkor lehetett először hallani, amikor tavaly ősszel az Orbán-kormány kijelölte a céget - pályázat nélkül - a taszári reptér megvásárlására és kereskedelmi repülőtérré fejlesztésére. (A két vállalkozónak egy közös működő vállalkozása van, a 2018-ban alapított, padló- és falburkolással foglalkozó Németh és Cseke Kft., amely 2019-ben 577 millió, 2020-ban 962 millió forint nettó árbevétel mellett 64 milliós, majd 20 milliós adózott eredményt ért el.)

A cégbírósági adatokból kiderül, hogy az SGF Silu Zrt.-ben decemberben megjelent tulajdonosként Kovács Zoltán egykori újpesti és válogatott labdarúgó, majd idén januárban a két vidéki alapító távozott a cégből és jött helyettük két másik vállalkozó.

Az Újpest FC megvásárlásával hírbe hozott SGF Silu tulajdonosi szerkezete jelenleg így néz ki:

  • Kovács Zoltán 46 százalékos,
  • Császár László 46 százalékos,
  • és Oláh János 8 százalékos részesedéssel.

Ha megnézzük a tulajdonosok céges érdekeltségeit, feltételezhetjük, hogy nem ők fogják kifizetni a fociklub vételárát. A győri Császár Lászlónak két működő vállalkozása van, az egyik munkaerő kölcsönzéssel, a másik egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenységgel foglalkozik, de ezeknek néhány millió, illetve pár tízmilliós forgalma van.

Tíz év után távozik a belga befektető

Bizonyos fizetési határidők teljesülése esetén a közeljövőben megváltozik a társaságok, így a futballklub tulajdonjoga. Amikor és amennyiben ez a folyamat teljes mértékben lezárul, a klub sajtótájékoztatót hív össze, hogy az új tulajdonos, "akit nyilvánvalóan nem kell bemutatni", részletesen kifejthesse, milyen tervei vannak a klub jövőjével kapcsolatban - közölte Roderick Duchatelet az Újpest FC honlapján. "Több mint tíz év után kerül majd vissza magyar kézbe az egyik legpatinásabb hazai csapat, az pedig nem fordulhat elő, hogy 110 év folyamatos élvonalbeli tagság után pont most kiessen. Éppen ezért mindenkitől azt kérem, hogy együtt tegyünk meg mindent azért, hogy ez a veszély ne fenyegessen" - nyilatkozta Kovács Zoltán sportvezető.

A volt labdarúgó Kovács Zoltán több vállalkozásban megfordult már, de jelenleg az SGF Silu az egyetlen hatályos céges kapcsolata a Céginfo.hu adatai szerint.

A szombathelyi Oláh János résztulajdonos egy jelentős bevételű, ám szerény nyereséget termelő cégben: három másik társával együtt birtokolja az Eurochrom Kft.-t, amely ipari műszereket és egyéb mérőeszközöket forgalmaz, a honlapja szerint foglalkozik ipari segédanyagok, ragasztók, tisztítószerek és maszkok kereskedelmével is. A kft. két év alatt megduplázta a forgalmát, így 2020-ban 535 millió forint mellett 3 millió forint nyereséget termelt (2019-ben nagyobb, 53 millió nyereséget könyvelt el, 381 milliós nettó árbevétellel).

A FSG (Hungary) Holdings Kft. mögött álló Fosun az egyik legnagyobb magánkézben lévő kínai, a világ több országában, többféle iparágba befektető vállalatcsoport. A sportba is beszálló társaságról tavaly novemberben a 24.hu is írt, cikkükből kiderül, hogy az elmúlt 5-6 évben a Fosun megvásárolta az angliai Wolverhampton Wanderers FC-t és a svájci Grasshoppers focicsapatokat.

Budapest mellett Taszárról is szárnyalhat a kínai áru

A taszári légibázisból "elsődlegesen egy teherforgalmi repülőteret alakítanak ki, amely egy Ázsia-Európa légihíd európai pillérét teremtheti meg. A későbbiekben megvalósuló kereskedelmi, ipari és logisztikai park a hely adottságait kihasználva közúti, vasúti és légi teherszállító kapacitásával - kapcsolódva a térségben meginduló jelentős ipari fejlesztésekhez - a régió jelentős központja lehet, és új munkahelyek létrehozásához is hozzájárulhat" - írta decemberben a taszári reptér eladásával kapcsolatos képviselői kérdésre Schanda Tamás ITM-államtitkára. Válasza szerint az SGF Silu kereste meg vételi szándékkal a tulajdonos nemzeti vagyonkezelőt.