Még május közepe sincs, mégis már ötven szén-monoxiddal kapcsolatos esethez riasztották a hónapban a tűzoltókat. Csak csütörtökön kilenc eset történt. Budapesten, Sopronban és Zalaegerszegen is két-két helyen, de Keszthelyen, Salgótarjánban, Vácott is be kellett avatkozniuk a mérgező gáz miatt a tűzoltóegységeknek.

Minden olyan vízmelegítő veszélyforrást jelent, amelyik nyílt lánggal működik, és nem biztosított környezetében a megfelelő levegő-utánpótlás - írják.

Sokan lecserélték a régi fa nyílászárókat és jól szigetelő műanyag ablakokat, ajtókat szereltek be. Gyakori, hogy átépítésnél megszüntetik a konyhai, fürdőszobai szellőzőnyílásokat, szellőzőrácsokat. Ha jól szigetelnek az ajtók és ablakok, nincsenek légbevezetők, a nyílt lánggal működő vízmelegítő működés közben elhasználja a szoba levegőjét. Ha nincs szellőzés, szén-monoxid fejlődik. Ez a gáz pillanatok alatt létrejön, és már nagyon kis koncentrációban is halálos lehet, évente tíz-tizenöt áldozatot szed.

A szén-monoxid kialakulását minden olyan épületgépészeti megoldás elősegítheti, amely megváltoztatja az otthonunkban a levegő áramlását. Ilyen lehet a páraelszívó, vagy a mobil klíma.

  • A megelőzés érdekében az új ablakokba szereltessünk légbevezetőt, nem elegendő, ha néha kiszellőztetünk.
  • A legbiztosabb megoldást az állandó és automatikus légbevezetés jelenti.
  • A nyílt lánggal működő vízmelegítőt évente egyszer ellenőriztessük szakemberrel.
  • Átalakításnál ne szüntessük meg a fürdőszobai szellőzőnyílásokat.
  • Ha bármilyen épületgépészeti berendezésünk nyílt lánggal működik, vegyünk otthonra egy szén-monoxid-érzékelőt. A katasztrófavédelem weboldalán elérhető az érzékelők pozitív és negatív listája.