Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Négy pontban fogalmazták meg gazdaságvédelmi ajánlásaikat korábban a BOKIK tagozatainak vezetői. Céljuk a megye ipari, kereskedelmi, kézműipari és szolgáltató szektorának védelme volt a pandémia negatív gazdasági hatásaival szemben. Ezek a javaslatok a munkahelyvédelemre, az adózás könnyítésére, a kereslet erősítésének- és a piacok védelmének elősegítésére, valamint a digitalizáció felgyorsítására vonatkoztak.

"Borsod-Abaúj-Zemplén megye különböző gazdasági ágazatait nem egyformán érintette a válság. A koronavírus-járvány első hullámát jól vészelte át a megye, ami részben a gazdaság gyors nyári visszarendeződésének köszönhető. Elfogadhatóan zárta az évet a helyi ipar és a kereskedelem is. A szolgáltató szektor - ezen belül is kiemelten a turizmus és a vendéglátás az - ami veszélybe került." - nyilatkozta Bihall Tamás, a BOKIK elnöke a Napi.hu-nak.

Kiemelte: a kamarának az ilyen helyzetekben több feladata van: a legfontosabb a folyamatok naprakész nyomon követése, ennek érdekében az információgyűjtés a gazdaság szereplőitől, és az információszolgáltatás a gazdaság szereplői részére, valamint lobbitevékenység a gazdaság szereplőiért. Ezen kötelességek részét képezi az a gazdaságvédelmi információ- és javaslatcsomag is, amelyet korábban a szaktárca számára állítottak össze.

"Számos javaslatunk realizálódott: ilyen például az adók befagyasztása, vagy a bértámogatási rendszer. A szaktárca kiemelten számít a kamara véleménye, ajánlásainkat figyelembe veszik döntéseik során. Elégedett vagyok azzal, ahogyan a javaslataink visszaköszönnek a kormányzati döntésekben" - tájékoztatta hírportálunkat Bihall Tamás.

Meghosszabbítanék a bértámogatást

A BOKIK tagvállalatainak vezetői szorgalmazták a bértámogatások időtartamának meghosszabbítását és mértékének növelését. Országosan egységes eljárásrendet javasoltak az egészségügyi karantén elrendelésével és feloldásával kapcsolatban. Szükségesnek látták a kormányrendeletek értelmezését segítő internetes információs felület, valamint "zöldszám" létrehozását a felmerülő kérdések tisztázására is.

A vállalkozók szerették volna elérni az általános adócsökkentést, a bértámogatások és a járulékkedvezmények egységes rendszerű kidolgozását. Javaslataik között szerepelt az iparűzési adó rendszerének felülvizsgálata, valamint az, hogy nyomon követhető legyen a befizetett adó felhasználása.

A kamarai tagok támogatásra érdemesnek tartották a beszállítói tevékenységet folytató hazai kis- és középvállalkozások kapacitásbővítését, technológiafejlesztéseit.

A BOKIK bevezettette volna a "veszélyeztetett vállalkozás" fogalmát, melynek lényege, hogy az érintettek támogatását nem ágazatonként, hanem az árbevétel-csökkenés mértéke szerint állapítanák meg. Ezen túlmenően felhívták rá a figyelmet, hogy speciális támogatási rendszer kidolgozását igényli a turizmus, a vendéglátás és a hozzájuk szorosan kapcsolódó vállalkozások.

Megjegyezték, hogy a Széchenyi-kártya esetében - vállalkozói visszajelzések szerint - sok esetben kifogásolható a bankok bírálati módszere, mivel például árbevétel-csökkenés miatt is utasítanak el hitelkérelmet. Javasolták, hogy ezzel kapcsolatosan kezdeményezzenek egyeztetést a pénzintézeteknél.

A digitális infrastruktúra fejlesztését, és annak tudatosítását, hogy a digitalizáció befektetés a jövőbe, szintén megkerülhetetlennek ítélte meg a kamara.