Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bár a szokásosnál jóval hidegebb volt az idei március, a nyugati országokkal ellentétben a hazai földgáztárolókban március végén is jelentős volt a készlet - írta sajtóközleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).

Az európai és a hazai földgázpiacokon jelentős piaci áremelkedést hozott a március,- közölték, amit elsősorban az elhúzódó hideg időjárás okozott. A korábban nem látott szintre dráguló szén-dioxid-kvóták visszaszorították a széntüzelésű erőművek villamosenergia-előállítását és növelték a gázerőművek termelését. A szén-gáz helyettesítésből eredő gázkereslet növekedése a jövő évre vonatkozó gázárakat is megemelte.

A szokásosnál hidegebb időjárás miatt a hazai gázfogyasztás is emelkedett - közölte a MEKH, amely a tavaly márciusinál 8,4 százalékkal volt több, és elérte 12,9 TWh szintet. A lakossági igények mellett a földgáztüzelésű erőművek gázkereslete is sokkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. (A hivatal néhány napja azt közölte, hogy az áprilisi gázfogyasztásunk meghaladta 942 millió köbmétert, és ez mintegy 200 millió köbméterrel több, mint egy évvel korábban.) Ennek következtében emelkedett az importált források és a hazai kitermelés súlya, miközben a kitárolás már lecsengőben volt.

Így március végére jelentős többletek maradtak a tárolókban a tavalyi évi maximális feltöltés után. Ez a magas tárolói készletszint csak néhány régiós országra (Ukrajna, Szlovákia) jellemző a MEKH szerint; tőlünk nyugatra a téli hónapokban elfogytak a tavaly nyáron betárolt készletek.