A volt Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Szentháromság tér 6. alatti épülete rekonstrukciójának tervezésére kiírt tender eredménytelen lett, miután a vállalási ár több mint duplája a rendelkezésre álló fedezetnek.

A nyílt közbeszerzés eredménytelenségéről szóló tájékoztatást az ajánlatkérő NGM-TÉR6 Beruházásszervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. közölte.

A kiírás még úgy szólt, hogy az átalakított épület a Nemzetgazdasági Minisztériumnak ad helyt, de miután újra lett Pénzügyminisztérium, vélhetően az fog majd beköltözni az épületbe.

Az épületet Fellner Sándor építész 1901-1903-as tervei, és egyéb dokumentumai - köztük a 1908-as Fellner album alapján -, a "Fortuna-ház" a műemléki értékeit szem előtt tartva állítják helyre.

A telket a Budai Várban a Szentháromság tér, a Hess András tér, a Fortuna köz és az Országház utca határolja.


Az épületnek rendelkeznie kell reprezentatív terekkel, konferencia teremmel, tárgyalókkal, a dolgozók befogadásához szükséges mennyiségű és minőségű irodai terekkel, könyvtárral, irattárral, és kiszolgáló helyiségekkel/területekkel (teakonyhák, vizesblokkok, dolgozói étkezdék, büfék, raktárak, épületgépészeti és épületvillamossági helyiségek, parkoló helyek stb.).

A rekonstrukció során - a bővítménnyel együtt - várhatóan kialakuló épület nettó szintterülete nettó 32 ezer négyzetméter lesz.

Két opció volt

A felhívás két opciót is tartalmazott, amelyeket a kiíró tetszése szerint hívhatott le. Az egyik a tervezői művezetés többlete, a másik pedig a 32 ezer négyzetméteren felüli terült megtervezése volt.

Időközben kiderült, hogy mindkét opcióra szükség lesz, így azok ellenértékével is kalkulálni kell.

A kiíró rendelkezésére álló összeg - hazai forrásból - 1 milliárd 8 millió forint. A legjobb ár-érték arányú ajánlatban - ezt a győri székhelyű TSPC Kft. és a fővárosi TIBA Építész Stúdió Kft. adta be - az opcióval együtt 2 milliárd 261 millió forint szerepelt.

A másik elfogadott ajánlatban - a Mányi István Építész Stúdió Kft. ajánlatában - 2 milliárd 170 millió forint szerepelt.

Mindkettő több mint duplája az ajánlatkérőnél rendelkezésre álló összegnek, ezért jogszerűen lehetett eredménytelennek nyilvánítani a közbeszerzést.