Mintegy 8 négyzetkilométerrel bővítette autómegosztó szolgáltatási zónáját Budapesten a GreenGo Car Europe Kft. – közölte a társaság pénteken a hvg.hu szerint. A bővítés érinti egyebek közt Csillaghegy, Albertfalva és Virányos egyes részeit, Wekerletelepet, és ezentúl a KÖKI Terminálig használhatják az autót az ügyfelek. A II. kerületben egészen a Budakeszi utat, a IV. kerületben a Megyeri-Váci-Fóti utak által határolt területet is bevonták a szolgáltatásba, de a XI. kerület is felkerült a listára.

Lényegében így a járművek otthagyhatók már ezeken a területeken is úgy, hogy a bérlési díj számolása nem folytatódik: a GreenGo bérelhető autókat csak a szolgáltatási zónának nevezett területen lehet felvenni és letenni (vagyis a bérlést az applikáció segítségével elkezdeni és lezárni).

A GreenGo 2016 novemberében indult budapesti autómegosztó szolgáltatás, kizárólag elektromos flottát működtet, már 318 autó elérhető. 

A nyilvános cégadatok szerint a GreenGo Car Europe Kft. 2020. évi értékesítési nettó árbevétele 553,4 millió forint volt az előző évi 426 millió forint után. A társaság már Prágában is terjeszkedik.