A cég 2013-ban kezdte meg a konténeres mini vízerőmű fejlesztését 740 millió forint összegből a magyar kormány és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 185 millió forintos támogatásával - írta közleményében Szitár-Csanádi Attila, a Roszatom magyarországi leányvállalata, a Ganz EEG Kft. igazgatója.

A konténeres mini vízerőművet a helyszíni felmérés, a hidrogeológiai adatok, illetve a fogyasztói igények birtokában, vízhozam- és esés adatok alapján tervezik meg. Ezután a Ganz EEG Kft. budapesti gyárában négy hónap alatt két szabvány konténerbe szerelve kompletten gyártják le a mini vízerőművet és a hozzá tartozó villamos vezérlést.

A közlemény szerint a mini vízerőmű gyorsan megtérülő beruházás, ezért lehet különösen vonzó a befektetők számára, mert a berendezés hálózatra kötve vagy sziget üzemmódban is termelhet. A mini vízerőmű iránt jelentős nemzetközi érdeklődés mutatkozik, az igazgató szerint elképzelhető, hogy az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete, a UNIDO segélyprogramjainak keretében a fejlődő országokban is piac nyílhat a magyar berendezés előtt.

A Ganz EEG mellett a termék értékesítésében a Roszatom nemzetközi marketing szervezete, a Rusatom Nemzetközi Hálózat is közreműködik, tárgyalások folynak Indonéziával, Örményországgal, Kazahsztánnal és Üzbegisztánnal, illetve latin-amerikai és afrikai országokkal - közölte a társaság, amely vízgépek, atomerőművi átrakó berendezések gyártásával foglalkozik, rendszeres beszállítója az orosz atomerőmővi beruházásoknak.