Az M-RTL Zrt. 2016-ban kötött szerződést a Central Digitális Média Kft. megszerzésére, amelyhez a Médiatanács nem járult hozzá, ezért azt a GVH megtiltotta. A döntés kúriai felülvizsgálatának eredményeként a versenyhivatalnak 2020 márciusában új eljárást kellett indítania az ügyben. Az új vizsgálat során a GVH felhívta az M-RTL-t, hogy mutassa be az aktuális piaci adatokat és a tranzakció jelen körülmények közötti kereteit.

Az M-RTL 2020. áprilisában a COVID-19 miatti világjárvány káros hatásaira hivatkozva kérte a GVH által szabott adatszolgáltatási határidő 45 nappal történő meghosszabbítását május végéig. A hivatal hozzájárult a vállalkozás kérelméhez. Ennek ellenére az M-RTL május végi beadványában nem szolgáltatta a kért piaci adatokat, arra hivatkozva, hogy nem ért egyet a GVH gyakorlatával, azonban más módon sem adta meg ezeket az adatokat. Továbbá egymásnak ellentmondó információkat közölt a tranzakció tárgyát illetően. A GVH az televíziós társaság adatszolgáltatásának ellentmondásossága miatt nem tudott intézkedni a Médiatanács ilyenkor kötelező megkereséséről - írta közleményében a GVH.

A hatóság szerint az M-RTL magatartása miatt további eljárás vált szükségessé, ezért az eljárás elhúzása és a tényállás feltárás akadályozása miatt 20 millió forint eljárási bírságot szabott ki a versenyhivatal.