A Gazdasági Versenyhivatal nyáron indított vizsgálatot a villamossági termékek nagykereskedelmével foglalkozó Újfa-Vill Kereskedelmi Kft. és francia Sonepar-csoport hazai leányvállalatának összefonódására. Az előzetes adatok alapján ugyanis a versenyhatóság nem tudta felmérni, a fúzió milyen hatással lenne a termékeket felhasználó, óriási drágulással küzdő építőipari ágazatra – közölte a hivatal.

A versenyhatóság hatásvizsgálata az értéklánc minden fontosabb szintjére kiterjedt. A GVH az eljárás során megbeszélést folytatott a piac meghatározó szereplőivel, számos versenytárssal és beszállítóval, beszerzési társulásokkal, valamint érdekképviseleti szervekkel is. A versenyhivatal csaknem 30 különböző szereplőtől szerzett be adatokat az eljáráshoz.

A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a piacon megfigyelhető áremelkedés nem magyar sajátosság, a drágulás nemzetközi viszonylatban is megfigyelhető, fő oka pedig a nyersanyagok (réz, alumínium, acél, műanyag) világpiaci árának növekedésében keresendő. A GVH – az érintett piacok alapos elemzését követően – megállapította, hogy az összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacokon és káros hatások nem valószínűsíthetők. A versenyhatóság így jóváhagyta a kérdéses tranzakciót.