A hatóság vizsgálata szerint a magyar altató- és lélegeztetőgép-piac jelentősebb szereplői, a Dräger Medical Kft., a GE Hungary Kft. és forgalmazója, az Aladdin Medical Kft., valamint a HOGE Orvosi Műszer Kft. még jóval a járvány előtt 2015-ben megállapodtak egymással a verseny korlátozásáról egy, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által tervezett, 6 milliárd forintos központi eszközbeszerzés kapcsán.

A tervezett tenderrel kapcsolatban a cégek – kezdetben külön-külön folytatott – lobbitevékenysége egy idő után jogsértő egyeztetésekbe csapott át. A cégek megállapodtak egymással a beszerzés nagyságrendileg 40-40-20 százalékos arányú felosztásáról, valamint a részletes ajánlati áraikról, amelynek bizonyítékait a versenyhatóság a helyszíni kutatások során több résztvevőnél is megtalálta.

Úgy tervezték megvalósítani a megállapodásukat, hogy a felosztással kedvező irányba befolyásolják a közbeszerzési kiírást.

A kartell miatt a GVH Versenytanácsa összesen 669 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásokra. A döntés tekintettel volt a vállalatok pénzügyi teljesítőképességére és arra is, hogy közülük többen kis- és középvállalkozásnak minősülnek.

A hatóság bírságcsökkentő körülményként vette figyelembe, hogy az érintett cégek egyike – a Dräger Medical Kft. – egyezségi eljárás keretében elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről és belső vállalati megfelelőségi program bevezetését vállalta a jövőbeni hasonló esetek elkerülése érdekében - írta a GVH.

A közbeszerzési kartellek akár 30-40 százalékkal is megemelhetik a megrendelések árát, ezért is lépünk fel szigorúan a tiltott együttműködések ellen. Az összejátszó cégekre kirótt versenyjogi bírság mellett komoly büntetőjogi és polgári jogi (kártérítési) következménye is lehet az ilyen cselekedeteknek – hívta fel a figyelmet Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.