2020-ban rekordot jelentő, 8,4 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabtak ki. A GVH erőteljesen fellépett a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben, különös tekintettel a sérülékeny fogyasztói csoportok (idősek, betegek, gyermekek) érdekeinek védelmében.

A legmagasabb összegű versenyfelügyeleti bírságok technológiai óriásvállalatokat érintettek. A GVH-hoz tavaly 61 fúziós bejelentés érkezett, amely 7 százalékkal több az előző évinél. A versenyhatóság az összefonódások ellenőrzését hatékonyabbá tette, elsődleges szempont volt a vizsgálatok gyors lezárása - írja az MTI.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a bírságolás mellett tavaly kiemelten előtérbe kerültek a fogyasztói kompenzáció és a versenyélénkítő hatású jóvátételi programok. Csúcsot ért el a hatóság által elfogadott, közvetlenül a fogyasztóknál hasznosuló jóvátétel értéke is, amely tavaly meghaladta a 2,1 milliárd forintot.

Bánki Erik, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke példaértékűnek tartja, hogy a versenyhivatal a rendelkezésre álló működési költségvetési forrásából 150 millió forint értékű megtakarítást utalt vissza a központi költségvetésbe munkahelyteremtésre.