Januárban 47,3 milliárd forintos bruttó értékben forgalmaztak támogatott, vényköteles termékeket a hazai patikák, a novemberinél 3,7 milliárd forinttal, a decemberinél 3,3 milliárd forinttal kevesebbet.

A  csökkenéshez legnagyobb mértékben a tápcsatorna-anyagcsere és központi idegrendszer gyógyszereinek visszaesése járult hozzá.

2021. januárhoz képest 6,6 százalékos a bővülés, igaz, tavaly januári forgalom meglehetősen alacsony is volt.

Összességében a januári teljesítmény a növekedési trend alatt teljesített, azonban a januári érték 2021 egészéhez viszonyítva átlagosnak mondható. Az adatok alapján megállapítható, hogy a betegek előre hozhatták a gyógyszereik beszerzését már decemberben, hogy ne a koronavírus-fertőzés ötödik hullámának csúcsán kelljen az orvossal receptet íratni, a gyógyszertárban pedig kiváltani

 – kommentálta az adatoka Farsang Bence, a Hiflylabs adatelemzője.

A forgalom lassulásánál még jelentősebb az eladott termékek számának a visszaesése, miközben január végén csaknem csúcson volt a koronavírus járvány ötödik hulláma.

A korábbi hónapokból kiindulva a legfrissebb januári adatot is jelentősen befolyásolhatta, hogy a pandémia miatt az emberek többsége nem ment orvoshoz gyógyszert íratni, másik részük pedig nem váltotta ki a felírt készítményt.

Januárban mindösszesen 15,8 millió doboz gyógyszer fogyott, 7,1 százalékkal kevesebb, mint tavaly decemberben.

A dobozeladásokat vizsgálva a fertőzésellenes gyógyszerek csoportjának kivételével minden kategória lassulást mutatott januárban. Antibakteriális szerekből viszont csaknem 600 ezer doboz fogyott januárban, 4 százalékkal több, mint decemberben



Február végén az orosz-ukrán háborús válság is rányomta a bélyegét a gyógyszerpiacra. Európa szerte megkezdődött a kálium-jodid tartalmú gyógyszerek pánikszerű felvásárlása, amelyek egy esetleges nukleáris katasztrófa esetén jelenthetnek védelmet.

A készítmény semlegesíteni képes a nukleáris robbanás által a levegőbe került radioaktív jódot, ezáltal a pajzsmirigy-rák kialakulását. A szakértők szerint ezek a tabletták a legtöbbször egyáltalán nem jelentenek védelmet és jelentős egészségkárosodást is okozhatnak. A légzőrendszer gyógyszerei közé tartozó kálium-jodidot a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatbázisai alapján még soha nem forgalmaztak támogatott és vényköteles formában a magyar patikákban. A sugárzásvédelem szempontjából alkalmazható készítményt a hatóságot osztják szét vészhelyzet esetén.

Ezek a gyógyszerek fogytak kevésbé

A gyógyszercsoportok szerinti forgalmi változás felemás képet fest. Az előző hónaphoz képest csaknem az összes gyógyszer-kategória csökkent, amelyek közül kivételt képeznek urogenitalis rendszer és nemi hormonok (+23,5 százalék), a daganatellenes szerek (+1,4 százalék), valamint a szisztémás fertőzésellenes szerek (+0,8 százalék).

A legnagyobb visszaesést a jelentős  részesedéssel bíró tápcsatorna-anyagcsere és központi idegrendszeri gyógyszerek között regisztrálták. A tápcsatorna-anyagcsere csoportban a vércukor-szint csökkentő szerekből és az inzulinokból fogyott sokkal kevesebb. Az idegrendszer gyógyszerek közül lassult a nyugtatók, altatók és Parkinson-kór ellenes szerek eladása.

A markáns mérséklődéshez hozzájárult, hogy az idegrendszer gyógyszerek tb-támogatott köréből kikerülhetett a Tecfidera gyomornedv-ellenálló keménykapszula 2022 januárjától. A gyomornedv-ellenálló szer nagyságrendileg 600 millió forint értékben fogyott havonta, amely a támogatott-vényköteles idegrendszer gyógyszerek körülbelül 12 százalékát tette ki.

A területi folyamatokat vizsgálva kiderül, hogy decemberhez képest minden megye patikáiban csökkent a támogatott, vényköteles szerek eladása.

Ezzel szemben a helyzet pont fordított éves viszonylatban. Az előző év azonos időszakához képest minden megye forgalma bővült.

Decemberhez képest a komáromi-esztergomi patikák forgalma lassult a legjelentősebb mértében, 9,4 százalékkal. Az előző évi januárhoz képest pedig a fővárosban, Budapesten emelkedett a forgalom, 8,9 százalékkal.