A lap úgy tudja, hogy a hajókatasztrófa 26 dél-koreai áldozata több mint 70 hozzátartozójának a nevében jár el az Oppenheim Ügyvédi Iroda. Polgári perben kérik, hogy mondja ki a törvényszék a Viking AG és a Panoráma Deck Kft. egyetemleges felelősségét, és ítélje meg a felperesek számára a fejenkénti, átlag 80-90 millió forintos kártérítést.

Sógor Zsolt, a Panoráma jogi képviselője nem ért egyet azzal, hogy egyetemleges felelősséget állítsanak meg, hiszen még a büntetőperben sem vizsgálják a Hableány személyzetének felelősségét.

A kártérítési keresetlevél például szóvá teszi, hogy a Hableány kormányállásából nem volt teljes körű kilátás a fedélzeti ponyva és a hajókémény miatt. Sógor Zsolt szerint a szabályzat előre 240 fokos kilátást ír elő és nem teljes, 360 fokost. A hajókémény pedig a kormányállás felett egy méterrel van a Hableányon.

Sógor Zsolt elmondta a Magyar Nemzetnek, hogy a Panoráma Deck Kft. nevében tetemes kártérítési összeget megnevezve polgári kártérítési keresetlevelet nyújtottak be szintén a Fővárosi Törvényszékre.

Szerintük a tragédia miatt kizárólag a büntetőeljárás vádlottja, a Viking Sigyn ukrán kapitánya, egyben a tragédia idején kormányosa, Jurij Csaplinszkij tehető felelőssé, az anyagi károkozás pedig a szállodahajó üzemeltetőjét, a Viking AG-t terheli.

Az már szinte biztosra vehető, hogy az Oppenheim Ügyvédi Iroda indította 4,3 milliárdos kártérítési per miatt a Panoráma Deck Kft. teljesen ellehetetlenül, hiszen például nem lesz olyan pénzintézet, amely hitelt nyújtson a cégnek a pandémia miatti leállás után az újrainduláshoz, mondván: a kártérítés per miatt kockázatos volna hitelt kihelyezni a cég részére.

A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én a Margit híd közelében ütközés után maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.