Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kedden a kora reggeli órákban halálos üzemi baleset történt az ajkai erőmű területén. A szerencsétlenség a létesítmény udvarában, a tüzelőanyag-tároló területén következett be, ahol egy rakodógép hátramenet során elütött egy 53 éves dolgozót, aki a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - derül ki a  Bakonyi Erőmű Zrt. közleményéből, mely szerint a társaság két alvállalkozójának munkatársai voltak közvetlenül érintettek a szerencsétlenségben. Őszinte részvétüket fejezik ki az elhunyt munkatárs családja számára.

A Bakonyi Erőmű Zrt. közölte, hogy a cég haladéktalanul tájékoztatta a balesetről a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságot és a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi Felügyelőségét, amelyek munkatársai azonnal kivonultak a helyszínre és megkezdték a baleset körülményeinek teljes körű feltárását és kivizsgálását. Az erőmű mindenben együttműködik a hatóságokkal az eset tisztázása érdekében. A hatósággal együttműködve vizsgálják, de saját hatáskörben is vizsgálják az esetet, hogy a hasonló esetek megelőzhessék.

Az 1992-ben megalapított Bakonyi Erőmű Zrt. fő tevékenysége az energiatermelés. Az erőmű jelenleg nagyobb részt biomassza - faapríték és mezőgazdasági melléktermékek -, kisebb mértékben szén felhasználásával állít elő gőzt a timföldgyár és az ajkai távhőhálózat számára, valamint évente 320 ezer megawattóra villamos energiát termel. A 131,6 MW villamos- és 360 MW beépített, névleges hőteljesítményű erőmű összesen 285 embernek biztosít munkát, ezzel Ajka legnagyobb foglalkoztatói között van. A Bakonyi Erőmű Zrt. többségi tulajdonrészét 2017 decemberében vásárolta meg a Veolia Energia Magyarország Zrt.

Tavaly decemberben már volt egy halálos kimenetelű baleset a visontai erőmű területén, akkor egy gátról borult le egy munkagép.