Szabó Gábor, a VDSZ-DGSZ titkára, a Mércének elmondta: a szabadság csökkentése leginkább azokat érinti, akik hét vagy nyolc napot sztrájkoltak. A besorolási bérpótlék összege egy béren felüli fix összegű juttatás kellene, hogy legyen, attól függően, az adott munkás milyen munkakörben dolgozik a cégnél - ehhez képest időarányosan csökkent ez az összeg. Holott az érdekképviselet úgy tudja, ez nem időarányosan van odaadva a munkavállalóknak - vagyis ha táppénzen, ha szabadságon van, ez akkor sem kellene hogy csökkenjen.

Az idei első negyedéves jelenléti bónusz az áprilisi fizetéssel kellene hogy megérkezzen a munkásokhoz, a szakszervezet jelenleg úgy tudja, a sztrájkban résztvevő munkások ezt az első negyedévre vonatkozóan nem fogják kézhez kapni.

A negyedéves bónusz további sajátossága egyébként, hogy abban az esetben utalják ki a munkásnak, ha az egész negyedév alatt legfeljebb két napot van táppénzen vagy betegszabadságon. Magyarán arra ösztönzi a munkásokat, hogy akkor is vegyenek részt a termelésben, mikor egészségügyi állapotuk ezt nem feltétlen indokolná - hisz amennyiben nem így tesznek, megélhetésük egy részétől elesnek, ráadásul mivel negyedéves időszakokat vizsgál a munkáltató, a bónuszmegvonás nélküli hiányzások száma évente legfeljebb nyolc nap lehet.

A VDSZ-DGSZ levelében a jogsértésekkel kapcsolatban a következőkre hívja fel a vezetőség figyelmét:

"a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény az alábbiakat mondja ki:

  • 6. § (1) A sztrájk kezdeményezése, illetve a jogszerű sztrájkban való részvétel nem minősül a munkaviszonyból eredő kötelezettség megsértésének, amiatt a dolgozóval szemben hátrányos intézkedés nem tehető.
  • (2) A jogszerű sztrájkban résztvevő dolgozót - a (3) bekezdésben írt kivétellel - megilletik a munkaviszonyból eredő jogosultságok."

 

A Mérce kérdésére Szabó azt válaszolta: kérdőre vonták a cégvezetést és megvárják a hivatalos válaszukat. Adott esetben viszont peres útra terelhetik a kérdést.

A járműipari cég a következőt reagálta a bejelentésre: a Hankook mindenben a hatályos sztrájktörvényben foglaltakhoz tartja magát, és a sztrájkban részt vevő dolgozók szabadnapjainak száma sem csökken. Jelenleg a Hankook bérszámfejtőprogramja a márciusi munkabeszüntetés időtartamát ideiglenesen "igazolt, nem fizetett távollétként" tartja nyilván. Emiatt a munkavállalók bérjegyzékeiből is úgy tűnhet, mintha a sztrájkolók szabadságtól esnének el. A Hankook vezetősége azonban ezúton megerősíti, hogy a sztrájkban részt vevők szabadsága nem csökken, és a bérszámfejtőprogram módosítása is folyamatban van. Mihelyt az megtörtént, a bérpapírokon is a valóságnak megfelelő szabadságok száma lesz feltüntetve.

Azonban, miként azt a sztrájk folyamán a Hankook többször is kommunikálta, az érintett munkatársak a sztrájktörvény alapján sem munkabérre, sem a munkavégzéshez kapcsolódó jelenléti bónuszra, sem étkezési célú cafeteria juttatásra nem jogosultak. A sztrájktörvény szerint ugyanis a sztrájkoló "dolgozót díjazás és a munkavégzés alapján járó egyéb juttatás nem illeti meg" [6. § (3) bek.]. A Hankook vezetősége mindemellett a sztrájkolók számára bérelőleg lehetőségét ajánlotta fel, amellyel már számos kolléga élt. A lehetőség az összes, munkabeszüntetésben érintett munkavállaló számára nyitva áll - írta a cég.