A MASZSZ kiemelt figyelemmel kíséri a közúti közösségi közlekedés terén történő eseményeket. A regionális közlekedési központok egyetlen egységes, a budapesti székhellyel működő Volánbusz Zrt.-be történő beolvadásáról egyelőre kevés információ tudható.

A februári részvényesi határozatot követően a szakszervezetek és az központi üzemi tanácsi elnökök rövid írásos tájékoztatást kaptak. Májusban megismerhették az új társaság SZMSZ-tervezetét, amelyet a június 21-én született részvényesi határozat követett. A MASZSZ információi alapján az ősz folyamán az összeolvadás megtörténik - írta közleményében a szervezet.

QP | Quality Placement

Több, az integrációban érintett szakszervezet médiamegjelenéseiből és a Közúti Közlekedési Szakszervezettől kapott információkból is az látszik, hogy a munkavállalók bizonytalansága jól érezhető a munkahelyeken.

A nemzeti vagyonért felelős miniszter szerint az átalakulásnak szeptember 21-ig kellene megvalósulnia. Ez több mint 18 ezer munkavállalót érint, miközben nem készült sem a dolgozók, sem az utazók érdekeire figyelemmel hatástanulmány. Ami biztos: már ma is a bruttó 310-320 ezer forintos átlagfizetésért akár nem egyszer napi 10-11 órás munkaidőre vezénylik a dolgozókat, ami komoly aggályokat vethet fel - véli a MASZSZ, amely szerint egyelőre kérdéses, az átszervezéssel mit nyernek majd a járművezetők és az utasok?