Az összességében 1,4 milliárd forintos uniós és állami támogatással finanszírozott, közel 9 hektáron, zöldmezős beruházással kialakított 19 ezer négyzetméteres komplexum a hatékonyság és a versenyképesség garanciája - mondta Lepsényi István vezérigazgató. Példaként említette, hogy egy blokkolásgátló berendezés (ABS) előállításához a modern létesítményben a korábbi egy nap helyett immár egyetlen műszak is elegendő.

Jelenleg is tart a régi kecskeméti üzem átköltöztetése a várhatóan 10,5 év alatt megtérülő új gyártó- és tesztrészlegbe, melynek kiszolgálását az eddigi 15 targonca helyett 8 is képes ellátni, miközben a beérkező több mint 220 millió alkatrészből évente mintegy 30 millió darab végterméket készítenek. Szólt arról is, a korszerű épületegyüttes mintegy 3000 négyzetméterrel kisebb ugyan az eddiginél, ám átlátható és funkcionális belső terei miatt nem csak gazdaságosabban fenntartható, de jobban ki is használható, emiatt a réginél tágasabbnak tűnik.

A vezető a vállalat kecskeméti történetét összefoglalva emlékeztetett: a Knorr-Bremse első helyi üzeme még egy kukoricaföld helyén létesült és azóta is töretlen a gyár fejlődése. A válság idején megálmodott mostani beruházás bizonyítja: a német cégcsoport hosszú távon elkötelezte magát Magyarország és Kecskemét mellett. Lepsényi István szerint ez a megyeszékhely példaértékű befektetőbarát hozzáállásának is köszönhető.

Lepsényi István a rendezvényt megelőzően a város polgármesterével együtt leplezte le az új gyártó- és fejlesztőbázishoz vezető, Georg Knorr-ról elnevezett bekötőút utcanév-tábláját. Zombor Gábor az ünnepségen úgy fogalmazott: az első önálló üzemét 110 éve Berlinben elindított gyáralapító egyike volt azoknak a klasszikus nagy német feltaláló-mérnököknek, akik nem csak az autóipar, de az egyetemes technológia ügyét is előre vitték. Felidézte: a mostani beruházás 2013 áprilisában történt alapkőletételekor Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy a Knorr-Bremse a magyar ipar lakmuszpapírja, hiszen ha a társaság fejleszt, akkor rendben mennek a dolgok hazánkban.

A polgármester aláhúzta: a cég korszerű kecskeméti központja új iparterületet hozott létre, minőségi előrelépést jelent és újabb fejlesztési lehetőségek előtt nyit utat a megyeszékhelyen.

A müncheni központú Knorr-Bremse vállalatcsoport a vasúti és közúti járművek fékrendszereit gyártja, több mint száz éve élen jár e termékkör fejlesztésében, gyártásában és szervizelésében. Vasúti üzletágának termékei között megtalálhatók az intelligens ajtórendszerek, vezérlőkomponensek, klímaberendezések, ablaktörlők és peronajtók. A haszonjármű üzletág termékpalettáján egyaránt szerepelnek vezetőt támogató rendszerek, valamint az energiafelhasználás hatékonyságát növelő, így a fogyasztást csökkentő torziós lengéscsillapítók, hajtáslánccal kapcsolatos megoldások és sebességváltó vezérlőrendszerek.