Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt napokban több koronavírus-vakcina hatékonyságáról is biztató hírek érkeztek és már van egy cég Magyarországon, amelynél már előfoglalható a vakcina. A Magyarországon 13 éve jelen lévő Nemzetközi Oltóközpont (magántulajdonú cég) azt írja a honlapján, hogy nem a majdani vakcinát árulja, hanem az előfoglalás jogát, vagyis náluk előfoglalható a vakcina.

A Magyar Nemzet értesülései szerint fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium a magáncég weboldalán olvasható felhívás miatt, amelyben ötezer forintért kínálnak előfoglalási jogot egy jövőbeni, egyelőre nem létező koronavírus-vakcinára a világjárvány idején. Az állami hatóság arra kíváncsi, hogy a vállalkozás a szakmai gondossággal ellentétes, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít-e meg azzal, hogy előjegyzéseket gyűjt a majdani koronavírus elleni oltásra,

A lap úgy tudja: a fogyasztóvédelem felméri, hogy a kínált szolgáltatás mögött valóban van-e ténylegesen teljesíthető tartalom. Megtévesztésre alkalmas lehet az is, hogy a cég honlapjának fejlécében mindössze a "Nemzetközi Oltóközpont" megnevezés szerepel. Az eljárás végén kötelezhetik az oldal üzemeltetőjét, hogy látható helyen hangsúlyozza: nem állami, nemzeti oltóközpontként, hanem magánvállalkozásként működik - fogalmaz a hatóság.