Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján elsősorban Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében, valamint az Északi-középhegység magasabb pontjain pénteken már havazás várható.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2021. november 10-én már átállt téli üzemmódra, ez azt jelenti, hogy országosan 95 mérnökségi telephelyén keresztül, 915 munkagéppel és mintegy 3700 munkavállalóval folyamatosan, ütemezetten végzi a téli időszakban a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat a 32 ezer kilométeres állami hálózaton (közel 140 ezer kilométernyi belterületi utat az önkormányzatok kezelnek).

A tél októberi villámlátogatását követően az OMSZ előrejelzései alapján a 2021-2022-es téli szezonban az évszaknak is megfelelő következő havazásra előreláthatóan Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében kerülhet sor, így majd ezekben a térségekben kell majd bevetni a gépeket. Az Alpokalján, Sopron térségében, illetve a Bakonyban lokálisan jelentősebb mennyiségű friss hó várható.

A Magyar Közút arra kér minden, majd a havazásban érintett területen közlekedőt, hogy még utazás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről, út- és látási viszonyokról a cég Útinformnál.