A Széchenyi Kártya Programban közreműködő KA-VOSZ Zrt. honlapján közzétett tájékoztató szerint a forgóeszközhitel nem csak az átmeneti likviditási problémák áthidalására szolgál, hanem hosszabb futamideje miatt alkalmas a forgóeszközök - árukészletek, alapanyagok, a működéshez szükséges szolgáltatások finanszírozására.

A maximum 25 millió forintos hitelösszegre a kormány a következő 3 évre 2 százalék kamattámogatást és garanciadíj-támogatást biztosít.

A Széchenyi Kártya Program kiterjesztéséről szóló kormányhatározat tartalmazza azt is, hogy 2010. szeptember 1-jétől a beruházások ösztönzése, a vállalkozások piacainak megtartása és bővítése érdekében beruházási hitel indul, amelynek legmagasabb összege 50 millió forint lehet legfeljebb 10 éves futamidővel.

2011. január 1-jétől újabb a 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű önerő hitel indul Széchenyi Kártya Programban a pályázati források nagyobb arányú kihasználása és a sikeres projektek számának növelése érdekében.

Orbán Viktor miniszterelnök júniusban a 29 pontos gazdasági akciótervet ismertetve jelentette be, hogy a tervek között szerepel a Széchenyi Kártya felhasználási körének szélesítése.