Az állam és a főváros között az agglomerációs busz- és HÉV-járatokra vonatkozó megrendelői megállapodásokat teljesen újra akarták tárgyalni a felek, ám az egyeztetések nem haladtak megfelelő ütemben a járvány miatt. Végül a fejlesztési minisztérium örökébe lépő innovációs tárca és a fővárosi önkormányzat arra jutott: újabb két évvel meghosszabbítják a 2016-ban kötött - és az év végén lejáró - szerződéseket.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. feladata marad a jegy- és bérletárusítás, ellenőrzés és pótdíjazás, a forgalomfelügyelet és zavarelhárítás, az utastájékoztatás és az ügyfélszolgálat üzemeltetése, a menetrenden pedig csak a főváros egyetértésével változtathat az agglomerációs buszjáratokat üzemeltető Volánbusz, valamint a HÉV-vonalakat működtető MÁV-HÉV Zrt.

Az eredeti szerződésekben ezeken felül az is szerepel, hogy a főváros a két szolgáltatás Budapesten belüli költségeinek fedezetéül költségtérítési hozzájárulást fizet az állami cégeknek. Az autóbuszok után évente 2,16 milliárd forintot, míg a HÉV-ek használatának fejében 4,42 milliárdot fizet Budapest. Az agglomerációs járatok belső szakaszainak használati díja tehát évente együttesen 6,58 milliárd forint - számolt be a napilap.

Mindez azért érdekes, mert Tarlós István akkori főpolgármester a HÉV átadása idején azt sérelmezte, hogy a kormány 24 milliárdról három év alatt 12 milliárdra csökkentette a fővárosi közösségi közlekedés támogatását. Tarlós akkor úgy számolt, hogy az agglomerációs járatok évente 10 milliárd forint veszteséget termelnek a fővárosnak.