Németország legnagyobb AdBlue gyártója, az SKW Piesteritz felfüggesztette termelését a rendkívül magas gázárak miatt. A cég 2-3 hete már kizárólag raktárról szolgálja ki vevőit, raktárkészlete azonban már nem sokáig tart ki - írja a Totalcar a Reuters hírügynökség alapján. 

Németországban a BASF és a Yara rendelkezik még jelentős ammónia-, ehhez kapcsolódóan pedig karbamidgyártó kapacitással. Ezek az anyagok kulcsfontosságúak többek között a nitrogén műtrágyák gyártásához is. A BASF tájékoztatása szerint ludwigshafeni gyárából továbbra is el fogja látni a piacot AdBlue-val, arról azonban nem nyilatkoztak, képesek-e pótolni az SKW Piesteritz termelésének leállításával kieső mennyiséget.

Rossz kilátások

A helyzet még aggasztóbb annak fényében, hogy a BASF a hét eleji nyilatkozata szerint csökkenteheti európai termelését, múlt hónapban pedig a másik nagy németországi termelő, a Yara hozta nyilvánosságra, hogy gyártókapacitásának csupán 35 százalékát használja ki a magas gázárak miatt. A BGL, a német szállítmányozási vállalatokat tömörítő szervezet elnöke a Bild-nek tett nyilatkozatában Németországban két héten belül bekövetkező AdBlue-hiány lehetőségére hívta fel a figyelmet. A hiány elkerülésére az import lehet az egyik megoldás, ami újra ellátási zavarokhoz vezethet Európa más országaiban, így Magyarországon is.

Az AdBlue azért fontos, mert nemcsak a közúti közlekedésben használt, modern dízelmotorral ellátott személyautók, furgonok, buszok és kamionok működéséhez elengedhetetlen adalék, de mezőgazdasági gépek is AdBlue-t használnak. A probléma, hogy AdBlue nélkül a korszerű, legalább Euro 6 normát teljesítő motorok csak rövid ideig működnek, majd el sem indulnak az utántöltésig - ugyanis csak AdBlue-val tudják teljesíteni a környezetvédelmi előírásokat. Szoftveresen ugyan meghekkelhetőek az AdBlue kifogyása miatt nem induló autók, de ez törvénybe ütköző művelet, hiszen ezzel megnő a károsanyag-kibocsátás.

Egy évvel ezelőtt is probléma volt

A múlt év őszén szintén hiány volt ebből az adalékból. Akkor is a magas földgázárak miatt egyes vegyi üzemek, mint például a szlovák Duslo, korlátozta termelését, ami miatt az európai AdBlue-készletek csökkenni kezdtek. Emiatt akkor sokan pánikszerű felvásárlásba kezdtek, a környező országokban hirtelen többszörösére ugrottak az eladások, amelyre az ellátási lánc egyszerűen nem volt felkészülve. 

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára akkor figyelmeztetett arra, hogy az AdBlue nem tartható el túl sokáig, így a drágán megvett készletek lehet, hogy a hulladékudvarokban végzik.