A finanszírozási stop és a fogyasztás visszaesése derékba törte a bevásárlóközpont-fejlesztéseket, ám az év eleji gyászos hangulat a novemberi cannes-i MAPIC-on már bizakodóra váltott. A kereskedelmi láncok újra a terjeszkedést fontolgatják, igaz, a régión belül Magyarország még mindig nem szerepel a vonzó célpontok listáján, Csehországra és Szlovákiára azonban erős piacként tekintenek a Cushman & Wakefield legfrissebb elemzése szerint.Budapesten a kiskereskedők terjeszkedésére leginkább a novemberben átadott Allee sikere lesz hatással - véli Pál Erika, a Jones Lang LaSalle kereskedelmi divíziójának vezetője.

Az újbudai üzletközpont első hónapjai meghatározók lesznek a már épülő plázák bérbeadásánál, a fogyasztás visszaesése miatt leállított nyitási terveket sokan ennek függvényében vizsgálják újra. Noha a különböző felmérések 30 százalékos fogyasztáscsökkenésről tanúskodnak, az Allee eddigi, egy négyzetméterre vetített forgalmi eredményei várakozáson felüliek - hangsúlyozza Pál Erika.

Az egy-másfél évvel ezelőtti plázadömpinges álmokat egyébként a válság alaposan felülírta, a Magyar Bevásárlóközpontok Országos Szövetsége által nyilvántartott mintegy 350 ezer négyzetméternyi projekttervből egyelőre 90 ezer négyzetméter megvalósulása látszik biztosnak, ugyanis a jövőre elkészülő Corvin Atriumon és a 2011-es átadású Köki Terminálon kívül egyetlen más projektre sincs finanszírozás - mondja Pál Erika.

Nagyjából félig telt meg eddig a 210 millió eurós beruházással épülő Corvin Atrium. A 2010 őszén nyitó központban nagy üzletet nyit a CBA, de lesz ElectroWorld, H&M és Alexandra is. A központtal együtt adják át a több mint hatezer négyzetméteres Corvin sétányt, amelynek a bérbeadása tavasszal indul.

Gőzerővel kezdtek neki a kőbánya-kispesti csomópontba tervezett Köki Terminál építésének is.Az 56 ezer négyzetméteres kereskedelmi és intermodális központ átadását 2011-re ígérik, bérlői mixét meghatározza az erős tömegközlekedési csomópont jelleg, így az üzlethelyiségek mellett éttermeket és kávézókat is kialakítanak. A várakozások szerint 2010 második felében ismét erősödik a külföldi márkák terjeszkedése, így várhatóan egy-két újabb márka is megjelenhet a piacon.