Nem csak a kormány, a bankok is készülnek már a nyitásra. A dolgozók többsége ugyan már több mint egy éve home office-ban van, de lassan körvonalazódnak a tervek a irodaházakba történő visszatérésre is. Ennek egyik előfeltétele persze az is, hogy minél több alkalmazott szerezze meg a védettséget, lehetőleg védőoltással. 

Erste: belefáradtak már a home office-ba

Az Erste minden munkavállalója, aki már megkapta vagy szeptember végéig megkapja a Covid-19 elleni védőoltást, plusz pihenőnapot kap. Azon kollégák esetében, akik otthonról is tudnak dolgozni, ez egy ráadás fizetett szabadságot jelent, míg azok a munkavállalók, akiknél a home office nem megvalósítható (például a fióki dolgozóknál), plusz két napot ír jóvá a bank.

Jelenleg a bank alkalmazottainak többsége, a központi feladatokat ellátó dolgozók mintegy 90 százaléka a járvány kitörése óta távolról látja el feladatát. Az alkalmazottak körében végzett legutóbbi felmérés alapján viszont azt látja a bank, hogy egy részük már elfáradt az otthoni munkavégzésben, és egyre jobban érzik a hiányát a kollégákkal való találkozásoknak.

A tervek szerint a május 10-i héten részlegesen, a prevenciós szabályokat szem előtt tartva megindul a központi feladatokat ellátó dolgozók visszatérési lehetősége az irodába. Minden szervezeti egység dolgozói két csoportra oszlanak: az egyik héten az egyik csapat mehet be az irodába, míg a másik otthonról dolgozik – a következő héten fordítva. Az irodai munkavégzés ugyanakkor nem kötelező, továbbra is mindenki dolgozhat kizárólag otthonról, ha ezt érzi komfortosnak.

Budapest Bank: plusz szabadságot kapnak a beoltottak

A Magyar Bankholding Zrt. mindhárom tagbankjának, így a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank minden olyan munkavállalója, aki koronavírus elleni védőoltásban részesült, vagy részesül a jövőben, egy plusz szabadnapot kap a 2021-es évre.

A Budapest Bank budapesti központjában jelenleg átlagosan a munkavállalók közel 90 százaléka, a békéscsabai szolgáltató központjában pedig a munkatársak megközelítőleg négyötöde dolgozik otthonról. 2021. május közepétől viszont a budapesti és a békéscsabai központokban a Budapest Bank visszatér a csökkentett létszámú irodai munkavégzésre, amelynek értelmében a teljes létszám legfeljebb harmada tartózkodhat bent az irodaházban.

Gránit: az átoltottságon is múlik a home office vége

A Gránit Banknál nincs plusz szabadnak, de a hitelintézet a vezetői fórumain folyamatosan hangsúlyozta az oltás fontosságát a munkatársak saját érdekében és annak a közösségnek az érdekében is, akikkel együtt élnek és dolgoznak. A dolgozók többsége már túl van az első, illetve a második oltáson is.

A munkabeosztás változatlanul az egészségügyi veszélyhelyzethez igazodik, így a dolgozók több mint 80 százaléka részben vagy teljes egészében home office munkarendben dolgozik. Az átoltottság arányának növekedésével folyamatosan nő azonban az ismét irodai munkavégzéssel dolgozók aránya. Mérlegelés alatt áll, hogy a home office munkarendet a veszélyhelyzet elmúltával is biztosítja majd a bank a dolgozóinak.

Az MKB a kormányzati intézkedéseket figyeli

Az MKB Bank Magyar Bankholding tagként szintén megadja a plusz egy szabadnapot a beoltott dolgozóknak. A munkavállalók többsége jelenleg home office-ban van, a személyes ügyfélkiszolgálást nem igénylő és otthon hatékonyan végezhető munkakörökben dolgozó munkavállalók dolgoznak jelenleg is távmunkában. 

Hogy mikor várható ezen a téren változás, arról a bank úgy nyilatkozott, hogy "a járványügyi védekezéssel összefüggő intézkedések a kormányzati döntések mentén születnek, az esetleges változások ütemezése is ezen rendelkezésekhez igazodva történik".

Nyáron mennek vissza a CIB-esek

A CIB-nél eddig nem kaptak szabadnapot az oltás után a dolgozók, jelenleg vizsgálja a bank a lehetőségeket ezzel kapcsolatban. A központi területeken és a telefonos ügyfélszolgálaton dolgozók mintegy 90 százaléka otthonról dolgozik, csak azok járnak be az irodákba, akiknek a munkaköréből adódóan erre feltétlen szükség van. A fiókok viszont nyitva tartanak, az ott dolgozók bejárnak. 

A többiek számára várhatóan nyár elejétől kezdődik meg fokozatosan az irodai munkavégzés, a tervek szerint eleinte 1-2 napot kell majd kötelezően bent tölteni, később pedig a 60 százalék irodai, 40 százalék otthoni munkavégzés a cél. A járványhelyzet alakulása persze még sok mindent befolyásolhat, az elmúlt több mint egy év során már több visszatérési terv is volt a banknál, amelyek a járványhelyzet alakulása miatt végül nem valósultak meg.

Fél napot ad a Cofidis, egy egészet a K&H

A Cofidis dolgozói fél napos munkaidőkedvezményt kapnak, ha oltásra mennek, de ha utazniuk is kell másik városba, akkor teljes nap távol lehetnek. A több mint 300 munkatárs 90 százaléka dolgozik jelenleg home office-ból. A visszatérést az országos helyzettől és a munkatársak átoltottságától függően szervezik meg.

A K&H bőkezűbben bánik a szabadnapokkal, minden munkatársuk, aki részt vesz az oltási programban, plusz egy fizetett szabadnapot vehet igénybe. A központi irodai munkatársak, akik otthonról is el tudják látni munkakörüket otthonról dolgoznak, ameddig a járványhelyzet indokolja. A fiókhálózat munkatársai a korábban is megszokott rendben végzik munkájukat. A visszatérésről a bank azt nyilatkozta: figyelik a járványhelyzet alakulását, és annak megfelelően fognak dönteni az irodai munkavégzésről.

Igazolt a hiányzás az OTP-nél is

Az OTP Bank egyelőre kommunikációs eszközökkel, az ismeretátadással próbálja a munkavállalókat az oltás hasznosságáról tájékoztatni. Ha az alkalmazottnak munkaidőben kell megjelennie az oltóponton, a távolléte igazolt és fizetett távollétnek minősül. A védelmi intézkedéseink részeként több mint 100 ezer alkalommal végeztek koronavírus-tesztet az elmúlt időszakban a kollégák körében. Ezeknek az intézkedéseknek is köszönhetően maradt alacsony szinten bankon belül a fertőzések száma.

Jelenleg a munkavállalók nagyjából fele dolgozik jelenleg otthonról, de mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy az irodában végezze a munkáját. A járványhelyzet enyhülésével lehet arra számítani, hogy ismét megkezdődhet a fokozatos visszatérése az addig otthonról dolgozó kollégáknak.

A Raiffeisen már készül az új irodaházba

A Raiffeisen Bank vadonatúj irodaháza már tavaly nyáron elkészült az Árpád híd pesti oldalán, be is költöztek, de eddig viszonylag keveset használhatták a járvány miatt. A banknál támogatják az oltást beadató kollégákat, akik az oltás napján vagy az azt követő napon, például ha erős mellékhatásokkal szembesülnek egy napos igazolt távollétet kapnak.

Jelenleg a központi iroda munkatársainak túlnyomó többsége otthonról dolgozik a banknál, de már megkezdődött a felkészülés a fokozatos visszatérésre.