Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bár a háromszoros olimpiai bajnok úszó és az amerikai Shane Tusup Los Angelesben a közelmúltban minden anyagi és egyéb feltételben megegyezett a válásról, mégis van valami, ami akár egy életre összekötheti őket - írta a lap.

Hosszú Katinka ugyanis 2024-ben tölti be a 35. életévét, ami után jogosult lesz az állam által finanszírozott olimpiai életjáradékra: a Rióban megszerzett három arany- és egy ezüstérme után havonta bruttó 1,168 millió forint jár neki. Emellett öt év múlva megnevezhet egy vagy akár több edzőt, aki(k) hozzá hasonlóan olimpiai járadékban részesül(nek) - az utóbbi összege a sportolónak járó járadék 50 százaléka.

Az ötkarikás bajnokok általában azt a trénert szokták megjelölni, aki a sikerek elérésében segítette őket. A magyar úszó megteheti, hogy a Tusuppal együtt nyert négy riói érem utáni járadékot egy az egyben az amerikainak "adja", de akár négy szakember között is eloszthatja. Ráadásul, ha úgy hozza kedve, le is hagyhatja exférjét a listáról.

Márpedig a KSH adatai szerint az 1989-ben született nők várható átlagos élettartama 74 év, így egy ilyen átlag alapján Katinka a 39 év alatt bruttó  547 millió forintot kaphat - így tehát hasonló módon számítva Tusup számára a tét 274 millió forint.