Budapesten szinte a nullához közelít az eredmény, míg vidéken a belföldi turizmus a nyáron még jónak volt mondható, majd szeptembertől gyengülni kezdett, és a lezárásokat követően megszűnt.

Vagyis jelen pillanatban zárva van a magyar turizmus - mondta Flesch Tamás a rádióban.

A fővárosi belső kerületekben lévő éttermekben, ahol elsősorban a külföldi turizmusra építenek, komoly a baj, szemben a külső kerületekben, illetve a Budán található egységekkel, amelyek főként a hazai lakosságot szolgálták ki - ha ki lehet majd nyitni, a korábbiakhoz hasonló módon működőképes lehet a vendéglátás. Flesch Tamás nem zárta ki, hogy az előbbiek fele sem fog tudni újranyitni, azonban ezt még korai megjósolni.

Azt már tisztán látni, hogy az utazás a vakcinához van kötve, és abban a pillanatban, ha megfelelő mennyiségű ember be lesz oltva, akár idehaza, akár külföldön, akkor elindulhat a turizmus, visszatérhet a bizalom. A szövetség bízik abban, hogy ez a késő tavasszal, vagy a kora nyáron megvalósulhat - fogalmazott az elnök.

A vidék állhat elsőként talpra, köszönhetően majd a belföldi turizmusnak. Míg Budapesten, amely teljes mértékben a légi közlekedéstől függ, talán nyár elején, de inkább csak ősszel következhet be fordulat a szabadidős turizmusban.