Mivel sokkal több hungarocell érkezik az FKF hulladékudvaraiba, mint amennyit a cég szerződéses átvevő parterei el tudnak szállítani és fel tudnak dolgozni, határozatlan időre leáll az átvétel - erősítette meg lapunk értesülését a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.

A hulladékudvarokban idén január óta 7,9 tonna hungarocell halmozódott fel. Korábban a cégnek csak egy - könnyűbetongyártó - partnere volt és úgy gondolták, hogy egy újabb értékesítési-pályázat kiírásával orvosolhatják a helyzetet. A tenderre egy cég jelentkezett, amellyel szerződést is kötöttek.

QP | Quality Placement

Azonban annyira sok hungarocell érkezett az udvarokba, hogy a két partner együttesen is csak megnövekedett mennyiségű gyűjtés elhelyezését oldotta meg, a felhalmozódott készlet problémáját nem.

A hungarocell ráadásul nagyon kis sűrűségű anyag: egy köbméter nagyjából 10 kilogramm súlyú. Ez egyrészt azt is jelenti, hogy a szállítása nem túl hatékony, illetve óriási tárolókapacitást köt le.

A jelenlegi kiszállítási volumen mellett az udvarokban a további átvétel a csak többi anyagfajta átvételének a rovására történhetne, és akkor más anyagok vonatkozásában is korlátoznunk kellene a szolgáltatást.

- közölte lapunkkal az FKF. Ráadásul nem tudják, meddig kell korlátozniuk az átvételt.

Hova lehet vinni?

A mit lehet tenni ebben a helyzetben kérdésre sem tud megnyugtató választ adni a cég, ugyanis a hungarocell gyűjtését csak a hulladékudvari rendszerben tudják biztosítani.

Azt viszont hozzáteszik, hogy ha egy udvarban mégis lenne kapacitás a hungarocell fogadására, akkor természetesen átveszik. Érdemes tehát telefonálni és érdeklődni az egyes átvevőhelyeken, hátha beveszik a hungarocellt.

Tavaly az FKF 17 hulladékudvarai összesen 31,2 tonna hungarocellt tudtak átadni a partnereknek, idén szeptemberig ez a mennyiség 21,4 tonna volt, számításaik szerint 35-37 tonna lehet majd az éves mennyiség.

Mit lehet a hulladékudvarokba vinni?

A fővárosi hulladékudvarokba szinte bármilyen hulladékot be lehet vinni, ráadásul azok a budapesti lakosok, akik egy lakcímkártyát és egy utolsó időszaki hulladékszállítási díjbefizetést igazoló csekkszelvény, átutalási igazolás, - társasházi lakos esetében - közös képviselői igazolást bemutatnak, mindezt ingyen megtehetik egy bizonyos napi és éves limitig.

Csomagolási hulladék:

  • vegyes papír: újságok, folyóiratok, füzetek, könyvek, hullámpapír, csomagolópapír, kisebb papírdobozok, kartondoboz
  • hullámkarton papír: csomagolásból származó nagyobb méretű kartonpapír dobozok
  • műanyag: kizárólag ásványvizes és üdítős pet-palackok és azok lecsavart kupakjai, műanyag flakonok, műanyag szatyrok, fóliák
  • hungarocell: habosított polisztirol csomagolások (golyós szerkezetű EPS)
  • színes üveg: boros, sörös és pezsgős üvegek (kizárólag öblös üvegek)
  • fehér üveg: italos, befőttes és parfümös üvegek (kizárólag öblös üvegek).

Veszélyes, speciális kezelést igénylő hulladékok:

  • elektromos hulladék (így mosógép, hűtőszekrény, mosogatógép, hajszárító, porszívó, vasaló, elektromos fűrész, fűnyíró stb.)
  • elektronikai hulladék (így számítógép, nyomtató, monitor, mobiltelefon hifi berendezés, televízió, rádió, videokamera, fényképezőgép)
  • fénycsövek és világítótestek
  • szárazelemek és hordozható kis akkumulátorok
  • gépjármű indító akkumulátorok
  • használt sütőzsiradék és göngyölege
  • fáradt olaj és göngyölege.

Csak bizonyos hulladékudvarok által gyűjtött hulladék:

  • építési, bontási törmelék (sitt)
  • festékhulladék és göngyölege
  • gumiabroncs-hulladék (gépkocsi)
  • lom (nagydarabos hulladék)
  • olajszűrők (gépkocsi)
  • fékfolyadék (gépkocsi)
  • fagyálló folyadék (gépkocsi)
  • növényvédő szerek
  • veszélyes mosó és tisztítószerek
  • zöldhulladék.

A képek forrása: FKF.