A konzorcium a 3 009 420 ezer forint névértékű pakettethez 4,05 milliárd forintért, azaz 134,58 százalékos árfolyamon jut hozzá. Az ÁPV Rt. döntése szerint a vevők 25 százalék plusz egy szavazatot vásárolnak meg, s további 25 százalék megszerzésére van opciójuk. A gyógyszerészeket képviselő Magyar Gyógyszer Rt. 10, a másik három társaság pedig 30-30 százalékos részesedéssel bír a konzorciumban. A tranzakció a két tőzsdén jegyzett gyógyszergyártónak egyenként 1,2 milliárd forintos befektetést jelent, amely a Richter esetében az idei várható eredmény mintegy 5, az Egisnél mintegy 12-15 százaléka, tehát pénzügyileg elhanyagolható terhet jelent. Szakértők szerint a Hungaropharma eladása nem jelenti a piac újrafelosztását, netán az eddigi öt nagy forgalmazó mellett vegetáló kicsik ellehetetlenítését. (Az öt, a piac mintegy 90 százalékát adó nagy: a Hungaropharma, a Phoenix Pharma, a Medimpex, amely fele-fele részben Richter–Egis érdekeltség, a Bellis, a Béres kereskedő cége és a Humantrade.) Ugyanakkor időlegesen élesedhet a verseny a piacon, de ez valószínűleg nem tarthat sokáig. A konzorcium tagjai a jövő heti sajtótájékoztatón válaszolnak a kérdésekre. Például arra, valóban nincs-e jelentősége annak, hogy a Magyar Gyógyszer Rt. egyik tulajdonosa és volt elnöke a hatályos cégadatok szerint Mikola Bálint, Mikola István egészségügyi miniszter testvére, és hogy benne volt-e a miniszter az ÁPV Rt. Hungaropharma-ügyletet elbíráló bizottságában, valamint igaz-e a hír, miszerint a Magyar Gyógyszer Rt. a jövőben esetleg szavazati többséget szerezhet a Hungaropharmában.
QP | Quality Placement