Kedd délután derült, napos, csapadékmentes idő várható, legfeljebb kevés fátyolfelhő lehet az égen. Éjszaka újfent köd és rétegfelhőzet képződhet az északkeleti megyékben, amely szerdán a nap első felében ismét megszűnik. Ezt leszámítva általában változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Érdemi csapadék nem lesz, de szerdán néhol az északkeleti határvidéken és az Észak-Dunántúl hegyvidékein futó zápor esetleg előfordulhat. Az északnyugati szél hajnaltól megélénkül, szerdán napközben helyenként meg is erősödik - írja az MTI.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +3 és -4 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán jobbára 9 és 14 fok között alakul.

Csütörtök reggel többnyire még csak fátyolfelhők lesznek, majd északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, késő délutánra délen is beborul az ég. A délután második felétől észak felől egyre többfelé elered az eső. Reggel elvétve köd előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél sokfelé élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

Szerdán Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre figyelmeztetést adott ki az OMSZ a tartós és sűrű köd miatt.

Péntek reggel még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd északkelet, észak felől csökken a felhőzet, kiderül az ég, ám a középső országrészben csak estefelé tűnik el a felhőzet. Reggelig szórványosan lehet eső, majd néhol alakul ki zápor, késő délután a középső tájakon esetleg hózápor. Többfelé viharos lesz az északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb. Késő este már az ország túlnyomó részén fagyni fog.