A kompenzációt azok a vállalkozások, illetve egyéni vállalkozók kaphatják, amelyeknek az éves árbevétele nem ér el az 500 millió forintot. A kormány arról is határozott, hogy az adózó vállalkozók esetében csak meghatározott számú pénztárgép cseréjét, maximum 5 pénztárgép bekötését támogatja a kormány.

Szatmáry Kristóf elmondta: a támogatás igénylése úgy történik, hogy a vállalkozó kitölt egy egyszerű adatlapot, amiben a NAV felé jelzi, hogy a pénztárgépet kell cserélnie, és ehhez kéri az ötvenezer forintos támogatást. A NAV megvizsgálja az adatlapot, és kiad erről egy igazolást a vállalkozónak, ami egy kódszámot tartalmaz majd. Ezzel az igazolással a vállalkozó felkeresi a pénztárgépet értékesítő céget, és az igazolással vásárolja meg az új gépet, természetesen a gép ára és az igazoláson lévő összeg közötti különbséget kifizeti, és ezután a kereskedőnek kell majd valójában a támogatás folyósításáért a NAV-hoz fordulnia.

A NAV megnézi, hogy a kódszámmal volt-e már eladás, és ha nem volt, akkor a NAV kiutalja a kereskedőnek támogatási összeget. Az államtitkár tájékoztatása szerint az érintett vállalkozók, vállalkozások száma eléri a 180 ezret. Hozzátette: a pénztárgépek darabonként várhatóan 70 ezer forintba kerülnek majd.

Az elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépek cseréjének határideje június 30. A határidő betartása azon múlik, hogy a berendezések gyártói mikorra tudják engedélyeztetni a termékeket. Szatmáry Kristóf szerint ez április végéig megtörténhet, így van esély arra, hogy az egyszerű pénztárgépek cseréje a tervezett ütemezéssel megvalósul. Ha a pénztárgépek engedélyeztetésére valamiért később kerül sor, akkor lehet szó arról, hogy meg kell vizsgálni, mennyire tarthatók ezek a határidők.