Amióta a közlekedési vállalat felbontotta szerződését a Generali-Providencia Zrt.-vel,  a kártalanításokra egyedül csak a felelősségbiztosítás nyújthat forrást. 2013 január 1-jétől napjainkig közel ezer utas nyújtotta be kárigényét a BKV-hoz, ám a bírósági szakaszba csak valamivel több, mint húsz eset jutott el. A lap a BKV-tól megtudta, a perekben a bíróság által megítélt legalacsonyabb összeg 355 ezer forint, míg a legmagasabb tízmillió- ötvenezer forint volt, amelyet a biztosító megfizetett. A magas kárigényszám és az alacsony perszám jól mutatja, hogy a bírósági procedúrát kevesen vállalják, mert kétséges a kimenetele.

Az elvesztett perek mellett is jobban megéri

A BKV korábban meghatározott kártérítést nyújtott a jeggyel, vagy bérlettel rendelkező utasok számára, amikor őket a vállalat üzemi területén - járművön, mozgólépcsőn, le- és felszálláskor - valamilyen baleset érte, ám ma már kétséget kizáróan bizonyítani kell, hogy valóban a társaság volt a hibás. A korábbi utas-balesetbiztosítás felmondását a BKV a magas költségekkel indokolta a lapnak: 2011-ben a biztosítás éves díja 50 millió forintjába került a vállalatnak.