Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az államtitkár sikeresnek nevezte a programot, amely az indulása óta 70 milliárd forintos kapacitásbővítéshez és 1650 új munkahely létesítéséhez járult hozzá - tudósított az MTI.

A Hajdu Autotechnika Ipari Zrt. mintegy kétmilliárd forintos kapacitásbővítő és technológia-fejlesztő beruházást valósított meg, amelyhez több mint 480 millió forint állami támogatást kapott a nagyvállalati beruházási támogatás keretében.

A mai napon egy olyan sikeres vállalatcsoport újabb fejlesztésénél lehetünk jelen, amely már hosszú ideje stabilan működik, és olyan nagy múltú autógyárak beszállítója, mint a Ferrari és a Mercedes-Benz - mondta Marczinkó Zoltán.

Téglás legnagyobb ipari foglalkoztatója a Hajdu Autotechnika Ipari Zrt., amelynek az éves árbevétele meghaladja a hatmilliárd forintot. A már most is 200 főt foglalkoztató cég ezzel a beruházással további, több mint 40 új munkahelyet teremt. A vállalatcsoport ezzel a beruházással tovább bővíti préskapacitását, elősegíti a technológiai fejlődését, valamint fejleszti szerszámtervezői és -gyártói képességét.

2015 és 2017 között 5,4 milliárd forint összértékű beruházás történt a vállalatainknál, amihez összesen 680 millió forint támogatást kaptak a nagyvállalati beruházási program keretében - mondta Novotni Lajos, a 65 éves Hajdu cégcsoport igazgatóságának elnöke. A fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen megnőtt a cégcsoport versenyképessége, és a térségben 150 új munkahelyet hoztak létre. A jelenleg 13,5 milliárd forint éves árbevételt realizáló cégcsoport mintegy 800 dolgozónak biztosít munkát - tette hozzá az elnök az MTI szerint.

A nyitóképen szakemberek dolgoznak a Hajdúsági Ipari Zrt. és az Autotechnika Ipari Zrt. 5,4 milliárd forint értékű kapacitásbővítő fejlesztése részeként megépült gyártócsarnokában Tégláson, forrás: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt