Az elmúlt évek tetszhalott állapotából kilépett az Ikarus a héten, amikor a 120e-t bemutatták a Greentech 2021 kiállításon a Zalazone járműipari tesztpályán. A 70-es és 80-as években Európa legnagyobb buszgyártójaként ismert Ikarus kifejlesztette és már folyamatosan teszteli új, 100 százalékban elektromos energiával működő buszát, az Ikarus 120e-t - derül ki a cég közleményéből.

A cél az, hogy a székesfehérvári Ikarus-szal részt vegyenek a Zöld Busz Programban, amelynek célja a közösségi közlekedésben résztvevő autóbusz-állomány cseréje a hazai buszgyártás ösztönzésével. Magyarországon, 2022-től kizárólag elektromos buszok helyezhetők üzembe a 25 ezer főnél nagyobb lakossággal rendelkező városokban. A tiszta üzemű járművekre való átállást a kormány 10 év alatt összesen 36 milliárd forinttal támogatja, ami a tervek szerint közel 1300 busz megvásárlását jelentheti.

Az Ikarus 120e igazi különlegesség, ugyanis ez az első Magyarországon tervezett és gyártott, európai típusengedéllyel rendelkező, tisztán elektromos városi autóbusz. Felszereltségét tekintve Európában is lehet rá kereslet: a 314 KWh-os akkumulátor-pakkal felszerelt jármű, 350 kilométeres garantált hatótávolsággal, nulla helyi emisszióval üzemel. A magyar mérnökóráknak, a székesfehérvári gyártásnak és az egyre jelentősebb hazai beszállítói teljesítménynek köszönhetően a busz előállítása során a magyar hozzáadott érték meghaladja az 50 százalékot, amit az Ikarus a sorozatgyártás bővülésével fokozatosan tovább növelne.

Az Ikarus 120e beltere.
Az Ikarus 120e beltere.
Kép: Ikarus

 

Az Ikarus Járműtechnika Kft-nek 131 alkalmazottja van, árbevétele 2020-ban meghaladta az 1,13 milliárd forintot, míg profitja 18 millió forint volt. A kifejlesztésben érdekelt Ikarus Electric Zrt. 33 fővel dolgozik, 17,125 millió forinttal fejezte be a tavalyi évet, amelyre 4,5 millió forint profit jutot, eközben a cég saját tőkéje 40,275 milliárd forint - derül ki az Opten adataiból.