Az Index egyedüli részvényese, az Indamedia Network Zrt. 2021. augusztus 31-én meghozott határozata értelmében – a kiadvány idei eredményes működésétől függetlenül – 100 millió forint pénzbeli hozzájárulást biztosított a társaság részére. Az Indamedia Network ezen lépésével 10 millió forinttal megnövelte a kiadó alaptőkéjét, valamint 90 millió forintot juttatott a vállalat tőketartalékába.

Az Index az elmúlt évben az Indamedia által ígért csoportszintű integrációs folyamatoknak és fejlesztéseknek köszönhetően megőrizte, sőt az elmúlt hónapok látogatottsági statisztikái alapján tovább erősítette piacvezető pozícióját. A legfrissebb augusztusi adatok szerint már nemcsak a napi átlagos látogatószám alapján, hanem a havi olvaszószámban is első helyen végzett az online kiadványok között. A mostani tőkeemeléssel további technológiai fejlesztések és újabb mérföldkövek elérése előtt nyílik meg a lehetőség.

„A tavalyi sokkhatás után az oldal látogatottságának csökkenésén hónapokon belül sikerült fordítani, így az Index már tavaly év végére visszaszerezte piacvezető szerepét. A most zárult augusztusi hónapban pedig már minden releváns minőségi és mennyiségi mutatóban az élen végzett a hazai hírportálok versenyében. Ez remek alap a további tartalmi fejlesztésekhez, valamint ahhoz, hogy 2022-ben tovább fokozzuk az idei biztató gazdasági teljesítményünket” – mondta Starcz Ákos, az Indamedia igazgatósági tagja, az Index vezérigazgatója.

A tőkehelyzet rendezését az is szükségessé tette, hogy a korábbi szerkesztőség tavalyi távozása után kialakult bizonytalan üzleti klíma, valamint a pandémiás helyzet következtében a kiadóra extra terhek nehezedtek. Ahogy azt már korábban is közölte az Index vezetősége, a negatív hatások következtében csaknem 300 millió forintos veszteséggel zárta a kiadó a tavalyi évet. Ez a folyamat vezetett oda, hogy az Indamedia csoport igazgatósága tavaly novemberben arról döntött, hogy az online kiadványt visszavásárolja a működésért felelős Magyar Fejlődésért Alapítványtól, és jelentős forrásokat biztosít a hírportál pozíciójának erősítésére.

„Felelős tulajdonosként első pillanattól kezdve az volt a célunk, hogy világos, átlátható döntésekkel, és ha kell, akár anyagi támogatással is biztosítsuk a kiadvány további fejlesztését. Így járunk el most is, amikor a törvény által előírt határidőn belül rendezzük az Index tőkehelyzetét. 2021-ben az Index várakozáson felül teljesített, de várhatóan üzletileg sikeres évet zárhatunk valamennyi kiadványunknál” – mondta el Ziegler Gábor, az Indamedia társtulajdonosa. A vezérigazgató hozzátette, hogy ugyanakkor fontosnak tartják, hogy ez a lendület tartós maradjon, ehhez pedig – mint jelen esetben is – pénzügyi források bevonása is szükségessé válhat egy cég életében.

A Napi.hu is az Indamedia csoport tagja.