A Tesco számára hagyománnyá vált a kezdeményezés támogatása: immár nyolcadik éve vesznek részt benne az áruházlánc munkatársai és vásárlói is, így Magyarország egyik legnagyobb adománygyűjtő csapataként segítik a rászorulókat - írja közleményében a cég.

A tavalyi adventi gyűjtés eredményeként a Tesco több mint 73 millió forinttal támogatta a rászoruló családokat.

A szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtésének története immár több mint két évtizedre tekint vissza. Az ünnepi összefogás 1995-ös indulása óta folyamatosan emelkedik az adománygyűjtéshez csatlakozók száma, a kampányból befolyó összeg pedig évről-évre jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a Segélyszervezet szebbé tegye a nélkülöző családok ünnepét, sőt az adventi időszakon túl, a hétköznapokban is segíteni tudja a nehéz helyzetbe került családokat.