Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Megállapodás született arról, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ ellátórendszerének biztosítja a gyógyszertári forgalomnak szánt influenza elleni oltásait a Sanofi Pasteur, így az ingyenesen lesz elérhető. A Sanofi Pasteur megállapodásban érintett négykomponensű vakcinája várandós nőknek és a három évnél fiatalabb gyerekeknek is beadható.

Az influenza elleni védettség a Covid-19 járvány védekezési szakaszában kulcsfontosságú. Szakmailag és etikailag egyaránt az indokolt, hogy ebben a speciális helyzetben a védőoltást elsőként a kiemelt kockázati csoportokba tartozók kapják meg, hiszen esetükben az influenza elleni védettség életmentő is lehet - mondta Labancz László, a Sanofi Pasteur magyarországi vezetője.

A Sanofi Pasteur négykomponensű vakcinája az idén nem lesz elérhető a gyógyszertárakban, kizárólag a háziorvosi és házi gyermekorvosi szolgálaton keresztül lesz hozzáférhető október-november folyamán. Az ebből származó esetleges kellemetlenségek miatt a Sanofi Pasteur a lakosság és partnerei megértését és szolidaritását kéri.

A világjárvány miatt kiugróan nagy az igény az influenza elleni védőoltásra. A leginkább veszélyeztetettek védettségének biztosítása élvez prioritást. Összefogásra és együttműködésre van szükség ahhoz, hogy minél kisebb megrázkódtatással vészeljük át az idei influenzaszezont  - tette hozzá Labancz László.

Az influenza elleni oltás Covid-19 időszak alatti alkalmazásának fontosságára a friss nemzetközi kutatások is rávilágítanak.