Az első negyedévében folytatódott a magyar háztartások fizetőképességének enyhe növekedése az Intrum és a GKI mutatója alapján – közölte a követeléskezelő vállalat.

A lakosság pénzügyi helyzetét jelző Intrum Fizetőképességi Index (IFI) értéke az előző negyedévhez képest két százalékkal nőtt, éves összehasonlításban pedig 16 százalékos növekedést láthatunk – utóbbi oka, hogy tavalyi első negyedév volt a koronavírus-járvány okozta recesszió mélypontja. A lakosság fizetőképessége tehát nagyrészt helyreállt a járvány okozta sokk után, bár még kicsivel alatta van a 2019-20-as szintnek: 2020 első negyedévében az index 49,17 ponton állt, az idei első negyedéves értéke 45,24 pont.

Az elmúlt időszakban az állam szociális kiadásai (nyugdíjemelés, adócsökkentés) jelentős mértékben javították a fizetőképességet, miközben kihívást jelentett a magas infláció és a lakásárak emelkedése. A friss számokban még kevéssé mutatkozik meg az Ukrajna elleni orosz offenzíva hatása; az Intrum előrejelzése szerint év végéig a háztartások jobban megérezhetik a háborús helyzet gazdasági következményeit.

Deszpot Károly, az Intrum CMS igazgatója szerint a háború kimenetele, sőt kiterjedtsége beláthatatlan, így nehéz megjósolni, milyen következményei lehetnek a lakosság pénzügyeire nézve.

Amiben biztosak lehetünk, az az, hogy jelentősen lassulni fog a gazdasági növekedés dinamikája. Ennek nemcsak a háború az oka, hanem már korábban létező folyamatok, például a magyar államháztartás hiánya és a romló kereskedelmi mérleg. Ezek az állami és piaci befektetések csökkenését és a bérnövekedés lassulását eredményezhetik, így 2022-ben várhatóan romlik a háztartások pénzügyi helyzete

- tette hozzá a cégvezető.

Az energiaárak beépülnek

Az Intrum fizetőképességi indexe alapján jelezhető az éves GDP-növekedés is. A magyar gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben és 2021 egészében is 7,1 százalékkal növekedett, behozva a járvány alatti visszaesést. Az idei első két negyedév GDP-adata még várhatóan kedvező lesz, azonban a háború, az ennek következtében meghirdetett széleskörű nemzetközi gazdasági szankciók új, rövid- és középtávon egyaránt nagy bizonytalanságot hoznak és a magyar gazdaságra is kihatnak.

Az új világgazdasági helyzet első jele a forint gyengülése és az általános áremelkedés – mondta Deszpot Károly. Hozzátéve, hogy utóbbi mögött elsősorban az energiahordozók áremelkedése áll. A növekvő energiaárak a hatósági árak ellenére is beépülnek a lakossági árindexbe is, hozzájárulva számos termék áremelkedéséhez.

Emellett szerinte azt is látni kell, hogy "a hatósági árazás miatti különbözetet a költségvetésből fedezzük, azaz az energiaárrobbanás hozzájárul a magyar államháztartási egyensúly romlásához is".