Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Napi 800-900 ezer forint forgalom mellett nullszaldóra várja a végső egyenleget egy, a NAPI Online által megkérdezett vendéglátós a Sziget Fesztiválon. A nyereség elmaradásában szerinte a kínálat jó részére érvényes alacsony árrés mellett a magas költségek is ludasak: a büfé eszközeinek egy részét bérlik, másik részét meg kellett vásárolni. Hozzátette: egy nagyobb, jobb áron megszerzett helyen azért lehet nyereséggel zárni.

Kemény meló

Nem volt olcsó a Szigetre való bejutás sem. A kevesebb mint 10 alkalmazott diák, ők egy hétre a büfék alkalmazottai részére kötelezően, a normál árnál valamivel olcsóbban megváltandó hetijegy mellé fejenként 20 ezer forintot kaptak, az egység vezetője ennek mintegy tízszeresét viheti haza. Ennyi pénzért napi 8-10 órát kell sört csapolni, vörösboros kólát keverni, egyszóval a pultban kiszolgálni, a főnöknek pedig árut beszerezni, besegíteni, figyelni - az ő munkaideje gyakorlatilag korlátlan.

A tapasztalatok szerint sok fiatal nem tudja, mit vállal egy ilyen munkával. A leggyengébbek már a nulladik napon elvéreznek, de a többiek számára sem sétagalopp ez az egy hét, késő éjjel és hajnalban nem könnyű megbirkózni

a szomjas vendégek rohamával.

Kezdők előnyben


A büfé üzemeltetője szerint ugyanakkor a vendéglátózásban tapasztalatlan fiatalok alkalmazása azzal az előnnyel jár, hogy még nem dörzsöltek, nem ismerik azokat a trükköket, amelyekkel "nyúlni lehetne a kasszát". A lehetőség elvileg megvolna rá, hiszen a folyamatos nyitva tartás és pörgés miatt nincs standolás. A kassza védelme érdekében a borravalót sem tehetik el a pultosok, nagy jattokat adni a kiszemelt csinos pultoslánynak, -fiúnak tehát valószínűleg nem vezet célra. (Másutt a pultosoké a borravaló, érdemes tehát rákérdezni, hová vándorol a számla végösszegén felül adott pénz.) Van, ahol a pult mögött árgus szemekkel figyelő biztonsági őr feladata a személyzet figyelése: ha ötezrest vagy annál nagyobb címletű bankjegyet kap a csapos, az a szekuritishez kerül.


Sört ide, bort ide

Az italválaszték gyakorlatilag mindenhol azonos: a sört a Dreher, az üdítőket a Coca-Cola, a rövideket a Zwack és a Rézangyal szállítja, ezek a Sziget nagykeréből szerezhetők be. Az árak szabottak, az árrés lehetne nagyobb - véli a büfés. A 320 forintos csapolt, illetve a 350 forintos dobozos Dreher kevesebb mint 100 forintot, az üdítők palackonként 50 forintot hoznak. A rövideken nagyobb a haszon, és ugyanez igaz a szabadáras koktélokra is. Az, hogy melyik ital fogy leginkább, az időjáráson múlik. Melegben a sör megy, a hűvösebb napokon - ilyen volt például a vasárnap - a rövid és a bor, vagyis pontosabban a vörösboros kóla, minden mennyiségben.