Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

György László felhívta a figyelmet, hogy az előminősítések első köre pénteken lezárul, de a pályázat iránt érdeklődő vállalkozások még jelentkezhetnek, január 16-án elindul az előminősítés második köre. A hazai divat- és designipar egyike a megerősítésre érdemes, kiemelt ágazatoknak - mondta az államtitkár az MTI szerint.

A támogatás célja az ágazat kis- és középvállalkozásainak megerősítése, hogy meg tudják tartani munkavállalóikat és fel tudjanak készülni a kihívásokhoz való alkalmazkodásra. Emellett azokat a cégeket, amelyek már versenyben vannak a világpiacokon, további növekedésre képesek és még a koronavírus-járvány alatt is növelni tudták bevételeiket, hozzá kívánják segíteni ahhoz, hogy magyar multikká, regionális vagy globális szereplővé váljanak - hangsúlyozta az államtitkár.

Budapesti és Pest megyei vállalkozások is pályázhatnak a Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (Vekop) keretében, a korábban jelzettnek megfelelően a felhívás január elején megjelent. Az ország többi régiójából a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében jelentkezhetnek a divat- és designipari cégek.

A felhívások sajátossága, hogy a támogatási kérelmek benyújtásához a vállalkozásoknak előminősítési tanúsítvánnyal kell rendelkezniük, amelyre az IFKA nonprofit kft.-nél jelentkezhetnek.

Az előminősítések első köre tavaly december 17-én nyílt meg és pénteken zárul. Az első körben 600-nál is több érdeklődés után végül több mint 300 vállalkozás jelentkezett előminősítésre. A tanúsítványok kiállításáról szóló értesítést február 15-ig kapják meg a vállalkozások, a pályázatok benyújtására ezt követően van lehetőség.

Január 16-án elindul az előminősítés második köre, hogy minden érdeklődő számára elég idő álljon rendelkezésre. Jelentkezni január 31-ig lehet, a második körben a vállalkozások a tanúsítványt február 28-ig kapják kézhez, a pályázatokat március 1-jétől lehet beadni - hívta fel a figyelmet György László.

Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: az ágazat jelentős, csaknem 12 ezer vállalkozás működik az iparágon belül, amelyek 90-100 ezer embernek adnak munkát. Az ágazat teljes bevételének 81 százaléka exportból származik.

A koronavírus-járvány a divat- és designipart is nagyon érzékenyen érintette. Ezért kiemelt jelentőségű a pályázat, amely évtizedek óta nem látott támogatást jelent a szektor számára, és amelynek segítségével a vállalkozások a járvány okozta nehézségek után is versenyelőnyhöz juthatnak - fogalmazott.