Az idei kampány aktivitását erősítheti, hogy az alkuszcégek az előző évhez képest átlagosan 15-20 százalékos díjnövekedést tapasztalnak. Ugyanakkor egy év alatt az autósok újabb 5-6 százaléka került ki az év végi váltók köréből: a személyautóknak például immár csupán 32 százaléka érintett a kampányban - mondta Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) gépjárműszekciójának elnöke. Így a váltók száma összességében (a flották nélkül) 100 ezer körül alakulhat.

Az év végi kampányidőszak során tízből kilenc szerződésváltás már most is az alkuszokon keresztül zajlik. (Ez az arány az évközi időszakban, amikor gépjármű-vásárláshoz kapcsolódóan is kötnek kgfb-szerződéseket, szintén meghaladja a 75 százalékot.)

A hétfőn kihirdetett törvénymódosítás nyomán a jövőben az online intézett kgfb-s szerződéskötéseket és (megfelelő megállapodás esetén) a felmondásokat sem kell írásos formában is végrehajtani. Mindez várhatóan tovább javítja a korszerű online csatornákon működő alkuszcégek piaci lehetőségeit, így az alkuszok a jövőben még meghatározóbb szerepet tölthetnek majd be a kötelező biztosítások közvetítése terén - véli Papp. Lajos.

Címlapkép forrása: Shutterstock