Az idei második negyedévben összesen 1665 fogyasztói kérelem érkezett a PSZÁF-hoz, amiből 1143 pénzpiaci, 461 biztosítási, 26 tőkepiaci, 16 pénztári, míg 19 ezekbe a kategóriákba be nem sorolható kérelem volt.

A statisztikákból kiolvasható, hogy a legtöbb kérelem (780), ahogy korábban is a bankokkal kapcsolatban érkezett, míg például a takarékokkal szemben jóval kevesebb, mindössze 38 megkeresést kapott a felügyelet. Ezek után talán az sem meglepő, hogy a legtöbb gondja a magyaroknak a hitelekkel volt. Az összesen 814 ilyen típusú megkeresés 13,9 százaléka a gépjárműhitelekhez kapcsolódott, de sokan panaszkodtak a szabad felhasználású és a lakásvásárlásra fordított devizahitelükkel kapcsolatban, míg például áruhitellel, folyószámlahitellel mindössze az összes megkeresés 2,8 százaléka foglalkozott.

Az arányok egyébként megfelelnek az első negyedéves statisztikának is, igaz össz-számuk mintegy 20 százalékkal csökkent. Érdekesség, hogy fogyasztói csoportszervezéssel kapcsolatban mindössze 7 megkeresés érkezett a PSZÁF-hoz, miközben az előző negyedévben ez a szám 26 volt, de a tavalyi év azonos időszakában is 20 volt, de a gépjárműlízinggel kapcsolatos panaszok száma is csökkent: 43-ról, 29-re.

A felügyelethez érkezett fogyasztói kérelmek szektorok közötti megoszlása
Kép: (Nagyobb méretért kattintson!)

Amennyiben a pénz és tőkepiaci szektort érintő konkrét panaszokat nézzük, úgy azt látjuk, hogy az 1169-es összlétszámból 437 megkeresés érkezett elszámolással, megbízási teljesítéssel kapcsolatban, ami jelentős, 15 százalékos emelkedés 2012 azonos időszakához képest. A következő "versenyző", a szolgáltatás minősége már jelentős lemaradásban van a maga 125-ös darabszámával, míg tájékoztatási hiányosságokra 120-an panaszkodtak. Az egy évvel ezelőtti statisztikához képest a legnagyobb növekedés a jogosulatlan tevékenységeknél mért a PSZÁF, hiszen amíg a tavalyi második negyedévben mindössze 2 ilyen panasz érkezett, addig most már 21. A másik oldalról nézve, egy év alatt igen jelentősen csökkent az elő- és végtörlesztéssel kapcsolatos ügyek száma: 183-ról 8-ra.

A biztosításokat nézve összesen 461 kérelem érkezett, ebből a legtöbb a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás területét érintette, szám szerint 152, őt a lakás-, illetve otthonbiztosítás követi kereken 100-as darabszámmal, míg az unit-linked életbiztosítással kapcsolatban 52 megkeresés regisztrált a PSZÁF. Az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest arányaiban nagy elcsúszást nem lehet tapasztalni, jelentős csökkenés az utazási biztosításokkal kapcsolatban (8-ról 1-re csökkent a darabszám) láthatunk, de igencsak visszaesett az egyéb vagyonbiztosítás kategória is: 14-ről, 4-re.

A pénz-és tőkepiaci szektort érintő fogyasztói kérelmek szolgáltatástípusonkénti megoszlása
Kép: Nagyobb méretért kattintson!

Az előzőekhez képest jóval kevesebb panasz érkezett a pénztári szektor szereplőire, mindössze 16 darab, ami igen jelentős elmaradás az előző időszakban megszokotthoz képest: az első negyedévben 34 megkeresés érkezett a felügyelethez, egy évvel ezelőtt pedig ennél is jóval több, 62. A mostani megkeresésekből a legtöbb, 6 darab a tagi befizetésekkel volt kapcsolatos, ennek a fele foglalkozott a szolgáltatások minőségével, míg egyéb ügyviteli hibák miatt ketten, számlavezetés miatt pedig egy ember fordult a PSZÁF-hoz (a maradék 4 az egyéb kategóriába tartozott).

Akikre a legtöbb panasz jött

A PSZÁF összeállításából az is kiderül, hogy a hitelintézeteknél szám szerint a legtöbb panasz, 145 az OTP miatt érkezett, ám ez a szám már kevésbé nagy, ha azt nézzük, hogy a banknak 31,7 százalékos a piaci részesedése, míg a kérelmeknek mindössze a 16,1 százaléka érkezett miattuk. Darabszámot nézve a második helyen az Erste található (123 panasz, 11,5 százalékos piaci részesedés, 13,7 százalékos panaszarány), míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokára 65 panasszal a Raiffeisen fért fel. A top 10-be ezen kívül - a panaszszámok nézve sorrendben - a K&H, a CIB, a Budapest Bank, az AXA, az FHB, a Magyar Cetelem Bank, illetve Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank fért be.

A 10 legnagyobb kérelemszámmal érintett hitelintézet/fióktelep és ezek piaci részesedése
Kép: Nagyobb méretért kattintson!

Amennyiben a biztosítókat nézzük, úgy a darabszámra a legtöbb, 84 panasz Groupama Garancia Biztosító Zrt.-re érkezett, őt az Allianz Hungária Biztosító Zrt követi 64-el, de nem sokkal van lemaradva az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt a maga 49 darabszámával. A dobogósoknál a Groupama kivételével mindenhol a piaci részesedés alatti a panaszok százalékos aránya.