Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Négy év alatt több tíz milliárd forintba is kerülhet a gázelosztó cégeknek a csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezések műszaki biztonsági felülvizsgálata, a kormány nemrégiben a fejlesztési minisztert bízta meg az ehhez szükséges módosító indítványok kidolgozásával. A részletszabályok lényegeként a kabinet azt fogalmazta meg, hogy a biztonsági felülvizsgálat díja ne az egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztót (vagyis a lakosság mellett a kisvállalkozásokat, állami és önkormányzati intézményeket) terhelje. A várható szabályozás több kérdést is felvet, így többek közt azt sem tudni, hogy milyen formában kompenzálnák például azokat a fogyasztókat, akik már elvégeztették vagy a módosítások hatályba lépéséig elvégeztetik a vizsgálatot. A Napi Gazdaság piaci körökből származó információi szerint felmerült olyan lehetőség is, hogy ebben az esetben az elosztóknak visszamenőlegesen is ki kell majd fizetniük a vizsgálat költségeit. A gáztörvény módosítása szeptemberben kerülhet a parlament elé. A hírek szerint a kazánok vizsgálata már nem tartozna a szabályozás hatálya alá, egyelőre azonban erről sem közöltek részleteket a szaktárcák (ebben az esetben minden gyártóval le kellene szerződniük a szolgáltatóknak a megfelelő minősítésű ellenőrzések érdekében). Lapunk részletekre vonatkozó kérdésére az illetékesnek kijelölt Fidesz-frakció kommunikációs osztálya azt közölte, csak a kormánydöntést követően tud érdemi választ adni (érdeklődésünket az NFM az NGM-hez, utóbbi tárca pedig Németh Szilárdhoz, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnökéhez, kormánypárti képviselőhöz irányította).

Idén év végéig az 1981. január 1-je előtt vagy ismeretlen időpontban üzembe helyezett felhasználói berendezéseket és csatlakozó vezetékeket kell felülvizsgálni a nemzetgazdasági tárca tavaly nyári (19/2012.) rendelete alapján, 2014 végéig az 1981−1993, a rákövetkező évben az 1994−2003, majd 2016. december 31-ig a 2004. január 1-je után és a rendelet hatályba lépése között üzembe helyezett egységeket.

Az első, idén érintett kategóriába egy-egy szolgáltatónál akár 200 ezer fogyasztási hely is tartozhat, ami a 8−12 ezer forintos átlagos felülvizsgálati díjjal számolva 2 milliárd forint körüli költséget is jelenthet csak 2013-ban. Ráadásul úgy tudni, egy-egy területen néhány száz szakember rendelkezik a vizsgálathoz szükséges minősítéssel, így napi 3-4 fogyasztói hellyel számolva meglehetősen szűkösnek tűnik a december 31-i határidő (bár egyelőre nem ismert, hogy a cégek milyen formában állják majd a költségeket, saját dolgozókkal, külsős vállalkozásokkal vagy egyéb módon). Szakértők szerint a költségviselés "legegyszerűbb" megoldása az lenne, ha a rendszerhasználati díjakba építenék ezeket a tételeket. Az NGM-rendelet szerint a felhasználói berendezések − a gázfelhasználói technológia kivételével − műszaki-biztonsági felülvizsgálatát öt, a csatlakozó vezetékekét pedig tízévente kell elvégezni a jövőben.