Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A 2008 második félévében 35,5 százalékra emelkedett az ECOSTAT Turizmusbarométerének értéke, ami 2,6 százalékponttal haladja meg az első féléves szintet. A konjunktúraindex javulása az általános gazdasági környezet javulásával is magyarázható, de a 35,5 százalékos szint azért nem jelent kicsattanó hangulatot: a turizmus területén tevékenykedő vállalkozások továbbra sem számítanak jelentős fellendülésre, leginkább stagnálásra számítanak, és a forgalom stabilizálódását remélik.

Általánosan jellemző a közvéleménykutatásban részt vevő összes kategória szereplőjére, hogy nem terveznek komoly beruházásokat az elkövetkező időszakban.

A szállodaipari vállalkozások Turizmusbarométer mutatója valamivel magasabb az átlagnál, 39,5 százalék, ami azonban jelentősen elmarad a 2008 első félévi 52,5 százalékos szinttől. A szállodák szerint üzletágukat a konferencia- és egészségügyi turizmus lesz a jellemző a következő hat hónapban.

A vendéglátóipari vállalkozások mutatója 32,9 százalék, ez szintén magasabb mint az elmúlt félévi, a várakozások azonban így sem túlságosan derűlátóak, mind a külföldi, mind a belföldi vendégszám csökkenésére számítanak a legtöbben.

Az utazásszervező és -közvetítő vállalatok konjunktúraindexe 34 százalék, ez viszont 0,6 százalékponttal elmarad az elmúlt fél évben mért értéktől. Az ebbe a kategóriába sorolt vállalkozások szerint a következő félévben a lakosság kevesebbet tud majd fordítani üdülésre, mint az elmúlt fél évben.