A Raiffeisen Bank International (RBI) osztrák bankcsoport adózott eredménye 442 millió euró lett a március végével záródott három hónapban, ami több mint a duplája az egy évvel korábbi 216 millió eurónak és jócskán felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 165 millió eurót – írja az MTI.

A negyedéves eredményt 319 millió euró kockázati költség csökkentette, ami jórészt Oroszországban, Ukrajnában és Fehéroroszországban keletkezett.

A bank szerdán ismertetett pénzügyi jelentése szerint a nettó kamatbevétel negyedéves összevetésben 1 százalékkal, 986 millió euróra nőtt, míg a nettó díj- és jutalékbevétel 21,8 százalékkal 683 millió euróra ugrott. A kereskedési tevékenységből származó bevétel többszörösére nőtt, 184 millió eurót tett ki a negyedévvel korábbi 24 millió euróval szemben.

A kereskedelmi bank elsődleges alapvető tőkemegfelelési mutatója (CET1) március végén 12,3 százalék volt a 2021 végi 13,1 százalékkal szemben.

Az RBI arra számít, hogy 2022-ben stagnál a hitelportfóliója, míg korábban 7-9 százalékos növekedését várt.

A magyarországi leánybank profitja 35 millió euró lett, 43,2 százalékkal nagyobb a negyedévvel korábbi 24 millió eurónál és jelentősen meghaladta a tavalyi első negyedévi 4 millió eurót. A nettó kamatbevétel negyedéves szinten 12,6 százalékkal, 67 millió euróra emelkedett a negyedévvel korábbi 60 millió euróról, míg egy évvel korábban 38 millió euró volt. A nettó díj- és jutalékbevétel 5,2 százalékkal, 45 millió euróra nőtt a tavalyi utolsó negyedévi 42 millió euróról, míg egy éve az első negyedévben 35 millió eurót tett ki.