Ezt úgy sikerült elérniük, hogy nem fejlesztik már a korábbiakhoz hasonlóan a lakossági üzletágat, amelynek bevétele folyamatosan csökken. Az a 200-300 millió forint sem szerepelhetett a bevételben, amit a SAT üzletág hozott volna, ezt ugyanis a tavalyi évben eladták, mert bár nyereséget termelt, de nem illeszkedett a tulajdonos üzleti elképzelésébe, hisz például csak Magyarországon volt jelen a SAT üzletág. Euróban számolva kissé mást mutatnak az adatok, ami főként az árfolyam változásból fakad: a cég tavalyi bevétele 54 millió euró volt a 2008-as 61 millió euróhoz képest. A távközlési cég nyereségességén is javítani tudott, az EBITDA 30 százalékkal növekedett, s elérte a 2,8 milliárd forintot. A GTS-Datanet beruházásokra 1,3 milliárd forintot költött, ami valamivel kevesebb , mint az előző évben. A vállalt csoport, a GTS Central Europe 2009-ben a magyar leányvállalatnál gyengébben szerepelt: bevétele 12 százalékkal alacsonyabb lett, mint egy évvel korábban, így ez az összeg 384,5 millió euró volt.